Csendőrségi jármű gázolt gyerekcsoportot Franciaországban
A France Info hírrádió tudósítása szerint a hivatali jármű a múlt heti Deauville-i G8 csúcstalálkozó helyszínéről szállította el a technikai felszereléseket, amikor a Joué-Lés-Tours elnevezésű előváros egyik körforgalmi pontján elsodorta a gyerekcsoportot. Egy nyolcéves kislány belehalt sérüléseibe, a súlyos sérültek száma pedig hét.
Belerohant egy francia csendőrségi furgon egy 23 fős gyerekcsoportba hétfő délután a Párizstól keletre található Tours egyik külvárosi iskolájának a közelében: a balesetben 12-en megsérültek, öt gyerek állapota súlyos - közölte a helyi prefektúra. Az ügyészség később azt közölte, hogy egy nyolcéves kislány belehalt sérüléseibe, a súlyos sérültek száma pedig hét.
A France Info hírrádió tudósítása szerint a hivatali jármű a múlt heti Deauville-i G8 csúcstalálkozó helyszínéről szállította el a technikai felszereléseket, amikor a Joué-Lés-Tours elnevezésű előváros egyik körforgalmi pontján elsodorta a gyerekcsoportot. A 6 és 11 év körüli gyerekek két felnőtt kíséretében a szomszédos sportpályára igyekeztek. A prefektúra szerint a fehér furgon egy gázolaj-folton csúszott meg a körforgalomban.
Szintén a prefektúra közlése szerint a 23 kisiskolás közül 12-en megsérültek, ötük állapota súlyos. Az ügyészség esti tájékoztatása szerint egy nyolc éves kislány belehalt sérüléseibe, s hétre emelkedett a súlyos sérültek száma. A többi gyermek és kísérőik sokkos állapotba kerültek. A helyszínre nagy erőkkel kivonuló mentők a szomszédos sportpályán elsősegélyhelyet állottak fel, ahol a könnyebb sérülteket el tudták látni. A súlyosabb sérülteket a régió kórházaiba szállították.
A prefektúrán válságstábot állítottak fel az ügy kivizsgálása végett, a tours-i egyetemi kórházban pedig külön pszichológiai stáb foglalkozik a gyerekekkel és a szüleikkel. A furgont vezető csendőrt, aki egyedül tartózkodott a járműben, a helyszínen őrizetbe vette a rendőrség. Az első alkoholteszt eredménye negatív - közölte az ügyészég. A francia tömegtájékoztatási eszközök szerint a kisváros lakóit sokkolta a baleset híre, többen a helyszínelő rendőrökre és a polgármesterre támadtak, ezért rohamrendőröket vezényeltek ki a tömeg lecsillapítása érdekében.