Világ MTI 2011. május. 25. 18:43

Obama elsősorban belpolitikai okok miatt utazik Varsóba

Barack Obama amerikai elnök elsősorban belpolitikai célból utazik el jelenlegi európai körútja során Varsóba, meg akarja ugyanis nyerni a befolyásos lengyel amerikai közösség támogatását a 2012-es elnök- és kongresszusi választásokra; látogatásával ugyanakkor nyilván azt is jelezni kívánja, hogy Washington számára nem szorul háttérbe Kelet-Európa - mondta Mándi Tibor, az ELTE oktatója.

Az Amerika-szakértő kifejtette, hogy a mintegy 10 milliós, jelentős politikai súlyú lengyel amerikai közösség központja Chicagóban, Obama otthonában van. Az oktató elmondta, hogy nem alakultak túlságosan jól az amerikai-lengyel kapcsolatok az Obama-elnökség alatt. Varsónak egyik sérelme az, hogy az amerikai elnök tavaly áprilisban nem vett részt a repülőgép-katasztrófában elhunyt lengyel államfő temetésén, az indoklás szerint részvételét az izlandi vulkánkitörés miatt mondta le. Ezt Lengyelországban mégis rossz néven vették, különösen azért, mert a beígért lengyel látogatás hétvégéjén a nyilvánosságra került fotók szerint Obama golfozott.

Ennél fontosabb, politikai tartalmú sérelem viszont, hogy elnöksége elején - általános vélemény szerint Oroszországnak tett engedményként - Obama letett az amerikai rakétavédelmi rendszer lengyelországi elemeinek telepítéséről. Ez Varsó számára nagyon fontos lett volna, így a döntés rontott az amerikai elnök megítélésén és az amerikai-lengyel kapcsolatokon. A szakértő hozzátette, Washington ráadásul szerencsétlen időpontban, Lengyelország második világháborús szovjet megszállásának napján jelentette be, hogy eláll a rakétapajzs telepítésétől.

AP Photo

A lengyelek látható amerikai katonai jelenlétet szeretnének országukban, és miután a rakétapajzs lekerült napirendről, F-16-os vadászgépek és Hercules katonai szállítógépek állomásoztatása talán olyan kompromisszum lehet, amely kevésbé sérti Oroszország érzékenységét. Az Egyesült Államok számára létfontosságú az együttműködés Oroszországgal, Washingtonnak ugyanis szüksége van Moszkva támogatására egy sor világpolitikai jelentőségű kérdésben - mutatott rá Mándi Tibor.

Arra is kitért: Kelet-Európa azt várja az Egyesült Államoktól, hogy továbbra is nyújtson védelmi biztosítékot Oroszországgal szemben. Úgy tűnik azonban, az Obama-kormányzat elődjénél, a Bush-adminisztrációnál sokkal inkább vonakodik, hogy ezt a szerepet vállalja. Obama elnök mostani varsói útja mindazonáltal az ezzel kapcsolatos félelmek ellensúlyozására is szolgál, azt mutatja, Washington számára nem szorul háttérbe Kelet-Európa. Obama pénteken Varsóban részt vesz a kelet-és közép-európai országok csúcstalálkozóján.

Az Obama-látogatás fontos kérdése lehet az is, hogy az Egyesült Államok megadja-e a vízummentességet Lengyelországnak. Az amerikai elnök - aki ezt már választási kampányában megígérte - egyes források szerint ezzel kapcsolatban bejelentést tehet - mondta az elemző, rámutatva, hogy Lengyelország, földrajzi helyzeténél és méreténél fogva az Egyesült Államok legfontosabb partnere Kelet-Európában. Az ELTE kutatója arról is szólt, hogy Obama aligha iktathatott volna be európai körútjába egy budapesti látogatást is. Körútjába csak egy kelet-európai állam fért bele, és több ok a nagyobb súlyú Lengyelország mellett szólt, "nem hiszem, hogy ebben Magyarországgal kapcsolatos megfontolások fontos szerepet játszottak" – mondta Mándi Tibor.

Hirdetés
Címkék