Világ MTI 2011. május. 18. 08:59

Magyarországon keresztül jutottak illegális doppingszerek Spanyolországba

Doppingszerekkel kereskedő nemzetközi hálózatot buktatott le a spanyol rendőrség, amely szerint a bűnszervezet többek között Magyarországon keresztül csempészte be az illegális anyagokat Spanyolországba. Az akció során 26 embert vettek őrizetbe, közöttük egy veterán kerékpárcsapat vezetőjét is.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak az interneten kereskedtek illegális anyagokkal, többek között anabolikus szteroidokkal, növekedési hormonokkal, a vérdoppingnál használt EPO-val, illetve potencianövelő szerekkel. A rendőrség keddi bejelentése szerint a bűnszervezetet hét brit állampolgár vezette, őket Marbellán vették őrizetbe.

 A több városban megtartott házkutatások során a hatóság 700 ezer különböző, hamisított gyógyszerre bukkant, valamint Alicante közelében megtalált egy illegális laboratóriumot is, ahol a tiltott anyagokat csomagolták és készítették elő a szállításhoz. A lefoglalt hormonkészítmények fekete piaci értékét 3,5 millió euróra (kb. 930 millió forint) becsüli a rendőrség.

Az ügyben érintett kerékpárcsapattal kapcsolatban a hatóság nem árult el konkrétumokat, de a gárda vezetőjét és további három gyanúsítottat azzal vádolnak, hogy nagy mennyiségű EPO-val kereskedtek. Az anyag Kínából, Indiából és Törökországból érkezhetett, és közvetítők segítségével Magyarországon, Nagy-Britannián és Németországon keresztül juthatott el Spanyolországba.

A spanyoloknál az elmúlt években két doppingbotrányra derült fény: 2006-ban a kerékpársportot, tavaly pedig az atlétikát árnyékolta be az illegális szerekkel való kereskedelem. Ezekben az ügyekben feltehetően az orvos Eufemiano Fuentes volt a kulcsfigura.

 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.