2011. március. 28. 20:55 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 28. 21:06 Világ

Először került kisebbségbe a fehér lakosság New Yorkban

Kisebségbe került a fehér bőrű lakosság az Egyesült Államok legnépesebb városában és vonzáskörzetében: a 2010-es népszámlálás szerint a 19 milliós New York-i metropoliszban csupán a polgárok 49,6 százaléka rendelkezik európai gyökerekkel, míg a többség fekete bőrű, ázsiai és mindenekelőtt latin-amerikai bevándorló vagy azok leszármazottja - írta hétfőn a The New York Times című napilap.

Az újság említést tett a tíz évvel korábbi cenzus eredményéről is: akkor még 54,3 százalék volt az Európából származók aránya a "Nagy Alma" lakosságán belül. Az Egyesült Államokban az, hogy a fehér bőrűek tartoznak a kisebbséghez, eddig csak a latin-amerikaiak által közismerten sűrűn lakott déli és nyugati országrészekben volt megfigyelhető.

A tavaly végzett népszámlálás adatai szerint egyedül két kerületben, Brooklynban és Manhattanben emelkedett a fehérek aránya, míg a fekete bőrű New York-iak száma 2000-hez képest szinte mindegyik városrészben csökkent. Az amerikai metropoliszban viszont egyre több ázsiaival találkozni, de még ennél is jobban növekszik a latin-amerikaiak aránya: New York öt fő kerületében (Manhattan, Brooklyn, Bronx, Queens, Staten Island) a lakosság 29 százalékát teszik ki.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.