2011. március. 27. 18:18 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 28. 07:26 Világ

Gyorsan törnek előre a líbiai felkelők

A líbiai felkelők rendkívül gyorsan törtek előre: vasárnap bevették Rasz Lanuf városát, majd a még nyugatabbra lévő Ben Dzsávádot is. Előzőleg elérték el-Ukeilát, az utolsó várost a nyugatabbra fekvő, stratégiai jelentőségű Rasz Lanuf olajkikötő felé vezető úton - jelentette az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója és az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. A NATO átveszi a líbiai akció irányítását. Hétfő reggeli hír szerint Kadhafi szülővárosát, Szirtet is elfoglalták a felkelők.

El-Ukeila mintegy 110 kilométerre nyugatra fekszik Adzsdábíja városától, ahonnan a felkelők szombaton kiszorították Moammer Kadhafi erőit. Közben sikerült ellenőrzésük alá vonni az Adzsdábíja és el-Ukeila között fekvő Brega városát is, amely egy héten át a kormányerők kezén volt: a város fontos olajterminál. Adzsdábíja és Brega bevétele a felkelők első jelentős hadisikere azóta, hogy a nyugati szövetséges légierő megkezdte támadásait. Egy lázadó beszámolója szerint gyenge ellenállásba ütköztek.

Az ugyancsak a lázadók kezére került jelentős olajterminált, Rasz Lanufot március 12-én hódították vissza a Kadhafihoz hű erők. Rasz Lanuf 370 kilométerre nyugatra van Bengázitól, a felkelők keleti fellegvárától, és 210 kilométerre Adzsdábíja stratégiai fontosságú várostól. Ben Dzsávád a legnyugatibb pont, ameddig a  felkelők március elején, akkori offenzívájuk során eljutottak: ám utána a Kadhafi-párti erők visszaszorították őket egészen Bengáziig.  A kormányerők most folyamatosan vonulnak vissza Moammer Kadhafi líbiai vezető szülővárosa, Szirt felé. A lázadók előrehaladásának az üteméből arra lehet következtetni, hogy Adzsdábíja elvesztése után Kadhafi csapatai gyors visszavonulásra kényszerülnek. A nyugati országok légiereje a jelek szerint jelentős segítséget nyújtott a felkelőknek.

A harci gépek szombaton megkezdték Szirt bombázását is. Az egyik helybeli beszámolója szerint az egész éjszaka szakadatlan folytak a légicsapások, és a város valóságos tűztengerré vált. A városlakók közül sokan a sivatagba menekültek.

Miszrátá tűz alatt

A még nyugatabbra lévő, a Tripolit és a Szirtet összekötő országút mentén fekvő Miszrátát viszont a Kadhafihoz hű erők vették tűz alá szombaton. Egy helyi orvos szerint legkevesebb 117 civil halt meg március 18-a óta a városban, amely ugyan a felkelők kezén van, de a kormányerők körbezárták. Egy felkelő szerint elképzelhető, hogy Kadhafi szándékosan vonja vissza erőit, mert most Miszráta elfoglalására összpontosít: ebben az esetben az ország nyugati felét teljesen ő ellenőrizné - igaz, a keleti országrész elvesztése árán. (Közben hétfő reggel érkezett a hír, miszerint a lázadók bejelentése szerint a felkelők elfoglalták Szirtet, Kadhafi szülővárosát.)

AP

A közép-líbiai Szabhára mért légicsapást a Kadhafi-ellenes nyugati katonai koalíció légiereje a líbiai állami televízió szombat éjszakai híradása szerint. A szövetséges légierő legutóbb csütörtökön támadott célpontokat a Líbia középső területén fekvő Szabha körzetében, amely a gededfa törzs fellegvára - e törzs tagja Kadhafi is.

A pápa tűzszünetre szólított fel

A római Szent Péter téren vasárnap a pápa szokásos Úrangyala imádsága után a líbiai harcokba sodródott felek közötti párbeszéd azonnali megkezdésére és tűzszünetre szólított fel. "Felszólítom a nemzetközi szervezeteket és mindenkit, akik politikai és katonai felelősséget viselnek: kezdjenek párbeszédet, hogy ezzel felfügesszék a fegyverek használatát" - mondta XVI. Benedek.

Clinton: nem látjuk, mi lesz ennek a vége

Vasárnap a CBS televízióban közvetített interjújában Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azt mondta: Líbiában  számos katonai vezető és diplomata átállt a felkelők oldalára, mert látják, hogy a konfliktus "mivel végződik majd". Robert Gates amerikai védelmi miniszter, szintén a CBS-nek nyilatkozva úgy vélekedett: vannak arra utaló jelek, hogy Moammer Kadhafi csapatai a páncélos erőire, és utánpótlási vonalaira mért amerikai légi csapások miatt vonulnak vissza Nyugat-Líbia felé. Gates az NBC csatornán hangot adott véleményének, miszerint nem kell alábecsülni annak lehetőségét, hogy a líbiai rendszer összeroppan és a vezető megbukik.

A két miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a katonai műveleteknek nem az a célja, hogy megdöntsék Kadhafi hatalmát, annak érdekében más eszközöket alkalmaznak. Ezek között, a rezsim pénzeszközeinek befagyasztása mellett a két miniszter kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok fegyvert szállíthat a felkelőknek, amit egyébként a BT 1973-as határozata szerintük lehetővé tesz.

Clinton hangsúlyozta, hogy a fegyverszállításról egyelőre nem született döntés, s mint mondta, az amerikai kormányzat több csatornán keresztül is kapcsolatban áll a felkelőkkel. Gates egyébként korábban azt mondta: felderítési jelentések szerint Moammer Kadhafi katonái másutt megölteket hoznak a koalíciós erők által végrehajtott légicsapások helyszíneire, hogy ezzel a Nyugatot tegyék felelőssé az emberek haláláért.

A líbiai katonai beavatkozás addig tart, amíg a rezsim fenyegeti a civil lakosságot, de szárazföldi erők bevetéséről továbbra sincs szó - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit védelmi miniszter. Liam Fox a The Sunday Telegraph című vezető vasárnapi konzervatív brit lapnak kijelentette: a brit kormány Moammer Kadhafi líbiai vezető távozását szeretné, és "Líbia számára is ez lenne a legjobb megoldás", de a jelenlegi katonai akció sikerét az jelenti majd, ha a lakosság "nyugodtan alhat" éjszakánként, annak tudatában, hogy gyermekeit "nem fenyegeti egy ördögi rezsim".

Róma száműzetést javasolna

Rendezési javaslatot tett a líbiai válság megoldására Franco Frattini olasz külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban; a római elképzelés szerint Moammer Kadhafi líbiai elnök száműzetésbe vonulna.

A La Repubblica című római baloldali lapnak nyilatkozva Frattini közölte: most, hogy sem Európa, sem az ENSZ nem tekinti elfogadható tárgyalópartnernek Kadhafit, nem lehet számításba venni olyan megoldást, hogy ő hatalmon maradjon.

A NATO kezében Líbia

A NATO-tagállamok brüsszeli NATO-nagykövetei kormányaik nevében vasárnap lényegében arról döntöttek, hogy az atlanti szövetség átveszi az irányítást az Egyesült Államoktól a líbiai polgári lakosság védelmét célzó légi tevékenység felett is. Arról már korábban egyetértésre jutottak, hogy a NATO fog gondoskodni a líbiai légtérben az ENSZ BT által elrendelt repülési tilalom érvényesítéséről, valamint szerepet vállal a Líbiával szemben elhatározott fegyverszállítási embargó kikényszerítésében, tengeri ellenőrzés révén. E két tevékenység irányítását a NATO már vasárnap ténylegesen meg is kezdte.

A BT-határozatban ugyanakkor szerepel az is, hogy líbiai a civil lakosságot, illetve a lakott területeket meg kell védeni. Az erre irányuló katonai tevékenység - ami adott esetben azzal járhat, hogy légi csapásokat mérnek a polgári lakosokat fenyegető erőkre - eddig amerikai vezénylés alatt volt.

A NATO csak a polgári lakosság védelmében hajtana végre légi csapásokat Líbiában, és nem akar harci támogatást nyújtani egyik félnek sem - hangsúlyozták diplomaták vasárnap Brüsszelben.

A repülési tilalom eddigi érvényesítése egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a Moammer Kadhafihoz hű hadsereg képtelenné vált a légierő bevetésére a felkelők ellen. Líbiában ennek folytán fordult is a kocka: miközben korábban a Kadhafi-erők nyomultak előre, és elözönléssel fenyegették a felkelés szívét, Bengázit, a hét végén a felkelők sorra foglaltak vissza településeket.

A polgári lakosság megvédésének feladata azonban többet jelent, mint a líbiai repülőgépek és helikopterek megsemmisítését, illetve földre kényszerítését. Jelentheti adott esetben a városok ellen nehézfegyverzettel támadó erőkre mért légi csapásokat is. Ebben a helyzetben a NATO-nak nagyon körültekintőnek kell lennie, hogy csak olyan esetben mérjen légi csapást, amikor az a lakott terültek oltalmazását szolgálja, és "a harcmezőn" ne segítse egyik felet sem. Arra ugyanis az ENSZ nem adott felhatalmazást, hogy a nemzetközi beavatkozás a polgárháborúnak a felkelők javára történő eldöntésére, a Kadhafi-rezsim összeroppantására irányuljon. "A NATO pártatlan marad, nem húz egyik félhez sem" - hangsúlyozta vasárnap egy diplomata.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.