2011. március. 19. 08:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. március. 19. 09:54 Világ

Meghalt Warren Christopher volt amerikai külügyminiszter

Elhunyt Warren Christopher, a Clinton-kormány egykori külügyminisztere - közölte a Los Angeles-i KABC-TV.

 

Clinton és Christopher
AP

A 85 éves korábbi miniszter vese- és húgyhólyagrák-komplikációk miatt halt meg pénteken - írta híroldalán a CNN. Warren Christopher 1993 és 1997 között Bill Clinton külügyminisztere volt, korábban Jimmy Carter elnöksége alatt külügyminiszter-helyettesi posztot töltött be.

A volt politikus 1981-ben megkapta a legmagasabb polgári kitüntetést, mert elérte, hogy Iránban szabadon bocsássanak 52 amerikai állampolgárságú túszt. Szintén kulcsszerepe volt az 1995-ben az ohiói Daytonban aláírt boszniai békeszerződés tető alá hozásában, illetve ő volt az, aki a George Bush korábbi elnök ellen elkövetet sikertelen iraki merénylet után Bill Clinton elnöknek iraki retorziót javasolt - 1993 júniusában az USA 23 Tomahawk-rakétát lőtt ki a bagdadi titkosszolgálat központjára.

A Reuters összefoglalója szerint Warren Christophert olyan diplomatának ismerték kortársai, aki a háttérből irányította a fontos diplomáciai tárgyalásokat, gyakran csak "titkos" külügyminiszternek nevezték. "Titkos fegyver lehet a gondos hallgatás" - idézte a volt külügyminiszter egyik 1981-es beszédét a New York Times. "Azt vettem észre már egy ideje, hogy jobban tudok hallgatni, mint beszélni" - mondta akkor Warren Christopher.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.