2011. március. 03. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 03. 13:39 Világ

Öngyilkos merénylő robbantott egy iraki bankban

A rendőrség szerint bérük felvételére várakozó emberek között történt a detonáció. Tízen meghaltak.

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát csütörtökön egy állami bankban az észak-iraki el-Hadíszában, tíz ember halálát és 26 sebesülését okozva - közölték rendőrségi és kórházi források, valamint a helyi polgármester.

A rendőrség szerint bérük felvételére várakozó emberek között történt a detonáció. Egy helyszínen tartózkodó rendőrhadnagy elmondta: katonák álltak sorban a bankban, hogy felvegyék illetményüket, ekkor érkezett a robbanómellényt viselő merénylő. A detonáció tíz halottja közül nyolc katona, s a sebesültek közül húsz ugyancsak katona. 

A Bagdadtól mintegy 200 kilométerrel északnyugatra, az Eufrátesz völgyében fekvő szunnita város sokáig az iraki felkelők egyik fellegvárának számított, de 2006-ben a helyi törzsi vezetők kiűzték őket a térségből. Ezután viszonylag nyugodt időszak következett, majd ismét elszaporodtak az erőszakos cselekmények.

Az el-Anbár tartománybeli el-Hadíszában legutóbb 2009. október 5-én hajtottak végre halálos áldozatokat követelő öngyilkos merényletett. A tettes akkor egy temetési menetben elvegyülve hozta működésbe a testére erősített pokolgépet, öt embert rántva magával a halálba.

A város neve azt követően vált világszerte hírhedté, hogy 2005 novemberében tíz amerikai tengerészgyalogos egyik bajtársuk halálát megbosszulva 24 védtelen civilt mészárolt le.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?