2011. február. 24. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 24. 15:52 Világ

Hazatért a Busht cipővel dobáló iraki újságíró

Hazatért Irakba a George Bush amerikai elnököt 2008-ban cipővel megdobáló, majd ezért börtönre ítélt iraki újságíró; Muntaszir az-Zaidi feltehetően először látogatott Bagdadba azóta, hogy szabadulása után külföldre távozott.

Zaidit csütörtökön többen látták távozni egy bagdadi szunnita mecsetből, s látták-hallották azt is, hogy egy katonatiszt előállította. A tiszt közölte Zaidivel, hogy nem veszik őrizetbe, de a hatóságok beszélni szeretnének vele. A volt újságíró engedett a nyomásnak, és a tiszttel együtt távozott a helyszínről.
   
Zaidi egyik fivére úgy nyilatkozott, hogy az al-Bagdadíja tévé egykori munkatársa azért tért vissza az iraki fővárosba, hogy pénteken részt vegyen egy tüntetésen, amelyen az alapvető közszolgáltatások hiánya és a korrupció miatt akarnak tiltakozni.
   
Muntaszir az-Zaidi 2008 decemberében Bagdadban megpróbálta megdobni cipőjével az utolsó iraki sajtóértekezletét tartó George Bush amerikai elnököt. Bár a kísérlet kudarcot vallott, Bush félrehajolt, Zaidit három év szabadságvesztésre ítélték "hivatalos látogatáson tartózkodó államfő elleni agresszióért". A büntetést később egy évre mérsékelték. Az újságíró jó magaviselete miatt végül kilenc hónapnyi raboskodás után, 2009 szeptemberében kiszabadult, majd biztonsági megfontolásokból Libanonba költözött.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?