Az egyik, hetek óta terjedő egyiptomi vicc valahogy így szól: Hoszni Mubarak találkozik a túlvilágon két korábbi egyiptomi elnökkel, Anvar Szadattal és Gamal Abdul Nasszerrel. Megkérdezi őket, hogyan kerültek oda. „Méreg” – mondja Nasszer. Ezután Mubarak Szadathoz fordul a kérdéssel. „Egy merénylő lövedéke” – mondja Szadat, majd megkérdezi: „És veled mi végzett?”. „A Facebook” – válaszolja Mubarak.

Nem kérdés, hogy a közösségi oldalaknak nagy szerep jutott Mubarak hatalmának megdöntésében. Az olyan csoportok, mint az Április 6 Ifjúsági Mozgalom vagy a január 25-i első demonstrációt szervező Mindannyian Khaled Szaidok Vagyunk is kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy megtört az egyiptomiakat korábban az utcai demonstrációktól távol tartó, hatalommal szemben táplált félelem – állapítja meg a Gondold át: Egyiptom című irásában a Foreign Policy.

De a lap értékelése szerint az, ami történt, nem egyszerűen a Facebookon közzétett felhívások eredménye, hanem az évek alatt felgyülemlett, az egyiptomi rezsim korruptságával és hatalmi visszaéléseivel kapcsolatos haragé és frusztrációé. Az offline is aktív szervezők úgy tervezték meg a tüntetéseket, hogy azok minél nagyobb tömegeket mozgathassanak meg, és úgy választották ki az első megmozdulás időpontját – amely korábban a rendőrség magasztalásának szánt nemzeti ünnepre esett –, hogy az minél nagyobb hullámokat verjen.

Egy másik mítosz szerint Barack Obama amerikai elnök elismerést érdemel az egyiptomi forradalom során játszott szerepéért. Ez kicsit még igaz is lehet, hiszen annak ellenére, hogy az Obama-kormány kezdetben csak lassan állt át teljes mértékben a tüntetők oldalára, mindvégig elítélte az erőszak alkalmazását a demonstrálókkal szemben, és azt követelte a hadseregtől, tegyen meg mindent a vérontás elkerüléséért. Sőt, a Fehér Ház még azt is bejelentette, hogy az USA felülvizsgálhatja az Egyiptomnak nyújtott évi 1,5 milliárd dolláros katonai segély további biztosítását is.

Obama nemcsak az izraeli és szaúdi oldalról érkező Mubarak-párti nyomásnak állt ellen, hanem azoknak a tanácsoknak is, amelyek szerint nyilvánosan fel kellett volna szólítania a diktátort, hogy mondjon le. Mindenesetre Obama csapata nem rontott látványosan, legalábbis a Foreign Policy szerint, annak ellenére, hogy látszólag sokáig próbált egyensúlyozni a rezsimhez fűződő stratégiai kötelékeinek fenntartása és az egyiptomi emberek törekvéseinek megvalósulása iránt érzett vágya között.

Egy következő, széles körben elterjedt hiedelem arról szólt, hogy az iszlamista Muzulmán Testvériség veheti át a hatalmat Egyiptomban. Bár nem kérdés, hogy jelenleg ez a csoport a legszervezettebb ellenzéki erő, ez a jóslat mégsem fog valóra válni – írja a Foreign Policy. Sőt, a lap véleménye szerint a szervezet a politikai élet perifériájára is sodródhat azzal, hogy a tüntetők tömegeit nem az iszlám, hanem a szabadság és megfelelő kormányzás céljainak nevében mozgósították.

Sokan azt gondolják, az egyiptomi forradalom véget ért: a tüntetők legnagyobb része hazatért, az ellenzéki vezetők egy része szerint a célt – mármint Mubarak távozását – elérték, a hadsereg pedig hat hónapon belül átadhatja a hatalmat egy új, szabadon választott kormánynak.

Csakhogy ez, a forradalom végéről szóló hiedelem sem feltétlenül igaz, már ami azokat a „mini-Mubarakokat” illeti, akik még megtartották hatalmukat a vidéki tartományokban, a korábbi kormánypárt, a Nemzeti Demokrata Párt soraiban, a még szintén működő Belügyminisztériumban vagy Mubarak korábbi rettegett nemzetbiztonsági szolgálatában. Ráadásul azt sem tudni, milyen szerepet játszik majd a volt elnök bizalmasa, a jelenlegi alelnök, Omar Szulejmán. Nem biztos, hogy a „Mubarak nélküli mubarakizmus” nem tér majd vissza.

Korai lehet annak elismerése is, hogy az Egyiptomban történtek dominóhatást indítanak el és egy sor más ország lehet a következő a rezsimet leváltó államok között. Demonstrációk törtek ki Algériában, Bahreinben, Jordániában, Líbiában és Jemenben, de az egyiptomiaknak több előnyük is volt.

A hatalmas állami médiaapparátus mellett eddig is léteztek független lapok, az újságírókat zaklatták, de azt írtak, amit akartak bizonyos határokon belül (tabu volt például Mubarak egészsége vagy a korrupció). Az internetet felügyelték, de nem cenzúrázták. Megviselve bár, de működött egy civil társadalom, amely a korábbi évek során megtanulta azt, hogy milyen a rezsimmel szembeni ellenállás – véli a Foreign Policy.

Az egyiptomi hadsereg és a Pentagon közötti kiváló kapcsolatoknak köszönhetően az USA-nak volt befolyása Egyiptomban, ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a váltás nem követelt az eddigieknél is nagyobb áldozatokat. A lap szerint más mozgalmak nem lehetnek majd ennyire szerencsések.