2011. január. 12. 18:54 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 12. 18:51 Világ

Postabélyegen örökítik meg Helmut Kohlt

Ritka megtiszteltetésben részesül az idén Helmut Kohl: a német posta hamarosan alkalmi bélyeget bocsát ki "az egység kancellárjának" képmásával.

Helmut Kohl pártjában már hosszú ideje szorgalmazták az egykori szövetségi kormányfő érdemeinek ilyen módon történő elismerését. A posta azonban sokáig ellenállt. Az NSZK fennállása óta ugyanis íratlan szabálynak számít, hogy élő személy arcképe nem szerepelhet postabélyegen. Politikusok közül a múltban kizárólag államfőknek (köztük Theodor Heussnak és Gustav Heinemann-nak) jutott osztályrészül ez a fajta elismerés. Az utolsó szövetségi elnök, akinek vonásait bélyegen láthatták viszont a németek, Richard von Weizsäcker. Ő 1984-94 között volt az NSZK államfője. Utódai (Roman Herzog, Johannes Rau, Horst Köhler) közül egyikről sem adott ki bélyeget a német posta.

Kohl április 3-án lesz 81 éves. Hogy az alkalmi bélyeg a születésnapjáig forgalomba kerül-e, azt a pénzügyminisztérium illetékesei még nem tudták megmondani. Mint a Handelsblatt írta, hosszú procedúra előzi meg a bélyeg nyomását: ki kell választani a tervező művészt, meg kell egyezni a motívum formájában, amelynek grafikai kivitelezését művészeti tanács fogja véleményezni. Ez pedig időigényes folyamat.

Az egykori NDK-ban egyedül a kommunista rendszer erős emberének, Walter Ulbrichtnak jutott osztályrészül a postabélyegen való megjelenés. Igaz, ott nem alkalmi, hanem állandó bélyegsorozatról volt szó: Ulbricht 5 pfennigtől 80 pfenniges címletig terjedő bélyegeken pompázott leveleken, képeslapokon, csomagokon. A leggyakoribb példány a zöld színű 10 pfenniges és a piros színű 20 pfenniges címlet volt; előbbit képeslapok, utóbbit szabvány levelek bérmentesítésére lehetett használni. A népnyelv ezeket - bizalmas körben - csak "zöld szörnyeteg", illetve "vörös szörnyeteg" néven emlegette.Ulbricht 1973-ban bekövetkezett halálával a képmását hordozó postabélyegek is eltűntek az NDK hétköznapjaiból. A helyüket különböző keletnémet városok jellegzetes épületeit bemutató bélyegek foglalták el.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?