2010. december. 23. 08:54 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 23. 08:50 Világ

Bolívia független államként ismerte el Palesztinát

Bolívia már elismerte Palesztinát, mint független állam, Uruquay csak jövő év elején fogja.

A dél-amerikai ország ezzel csatlakozott Brazíliához és Argentínához, amelyek december elején döntöttek úgy, hogy az 1967-es határokkal ismerik el a palesztin államot, Uruguay pedig bejelentette, hogy ezt a jövő év elején teszi meg. Evo Morales, Bolívia szocialista nézeteket valló államfője a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy levélben értesítette Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét arról: La Paz független és szuverén államként ismeri el Palesztinát. Morales már múlt héten jelezte, hogy Bolívia rövidesen elismeri Palesztina államiságát. "Nem szabad páholyból néznünk azt, ahogy most él a palesztin nép. Nem nézhetjük tovább tétlenül a népirtásnak ezt a sajátos formáját" - mondta a bolíviai államfő, akinek országa megszakította a kapcsolatokat Izraellel tavaly januárban, a zsidó állam gázai hadjáratát követően. 

Abbász üdvözölte Morales döntését, s elismeréssel adózott azért, hogy Bolívia támogatja a palesztin nép jogait, különösen független államának megteremtésére az 1967-es határoknak (vagyis a hatnapos izraeli-arab háborút, a Jordán nyugati partját és a Gázai övezet megszállását megelőző állapotoknak) megfelelően. Izrael viszont sajnálatosnak nevezte Bolívia döntését, amely szerinte nem járul hozzá ahhoz, hogy változás következzék be Izrael és Palesztina közötti helyzetben, és szembehelyezkedik a béketárgyalásokkal.

 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.