2010. november. 29. 08:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 29. 08:15 Világ

Szinte mindenki érvénytelenítené a haiti választásokat

A vasárnapi elnökválasztáson leadott szavazatok érvénytelenítését és a voksolás megismétlését követelte szinte valamennyi elnökjelölt Haitin.

Az egykori francia gyarmaton, a világ egyik legszegényebb országában egyidejűleg tartották az elnök-, illetve a parlamenti választásokat, a hangsúly azonban az előbbin volt. Nem sokkal az urnák lezárása után - helyi idő szerint vasárnap este - a 19 államfőjelöltből 12 közös nyilatkozatot fogadott el, a szavazás megismétlését követelve. A dokumentumban csalások elkövetését rótták fel a hatóságoknak és a kormánynak, híveiket pedig arra szólították fel, hogy az utcákon tüntessenek a  vasárnapi szavazás érvénytelenítéséért. A fővárosban, Port-au-Prince-ben és az ország más városaiban tízezrek tettek eleget a felhívásnak. 

A vasárnapi választásokat megelőző nagygyűléséken számos erőszakos cselekményre került sor, és többen életüket vesztették. Megfigyelők ugyanakkor már előzetesen arra figyelmeztettek, hogy a szavazás során minden bizonnyal csalások fordulhatnak elő és újabb erőszak történhet. 

A jelek szerint az aggodalmak beigazolódtak. Számos helyütt szavazókat töröltek a választói névjegyzékből, és ugyancsak több helyen fordult elő, hogy a szavazóurnákat lopták el. A még hivatalban lévő, de újra nem választható René Préval elnököt sokan azzal vádoltak, hogy törvénytelen kísérleteket tett az általa támogatott jelölt esélyeinek növelésére. Több helyszínen a rivális jelöltek hívei csaptak össze,  legkevesebb 2 személy életét vesztette, és többen megsebesültek.   

A kormány egyelőre még nem nyilatkozott a szavazás érvénytelenítését célzó követelésekről. A szavazásra a Haitit sújtó kolerajárvány árnyékában került sor. Az október óta tomboló járvány eddig mintegy 1600 halálos áldozatot követelt. Januárban pedig katasztrofális erejű földrengés rázta meg a fővárost, Port-au-Prince-t és környékét. A földmozgás halálos áldozatainak száma becslések szerint meghaladta a 200 ezret, és több száz épület vált a földdel egyenlővé. 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.