Világ hvg.hu 2010. november. 16. 16:33

Lecserélik a New York-i taxikat - látványtervek

Közzétették New Yorkban annak a három autónak a látványtervét, amelyek egyike a tervek szerint 2014-től felválthatja az utakon az amerikai nagyváros egyik szimbólumának számító sárga taxit. Bár a nyertes modellt csak ezután választják ki, egy dolog már eldőlt: az új taxik is sárgák lesznek.

A New York-i városházán hétfőn rántották le a leplet arról a három modellről, amelyek egyike a tervek szerint megújítja majd a taxizást a városban – a Michael Bloomberg polgármester vezette önkormányzat engedélyével. Megjelenésében mindhárom jármű – egy a Nissantól, egy a Fordtól és egy a török Karsan nevű autógyártótól – nagytestű egyterűnek tűnik, a New York Times szerint ez pedig azt jelenti, hogy a hátsó ülésen utazóknak több helyük lesz.

Ilyen volt... (Ford Crown Victoria)
nyc.gov

A Ford a Transit Connect egyik mutációjával nevezett be, a Nissan az NV200 változatát indította a versenyben, míg a török cég – amely egyébként a Fiatnak és a Hyundai-nak épít autókat – egy teljesen új modellt tervezett a pályázatra. A városvezetés egyébként négy másik tervet már korábban elutasított, ezek között volt például a General Motors modellje is. A Ford júniusban jelentett be, hogy felhagy a New Yorkban eddig taxiként használt modell, a Crown Victoria gyártásával.  

A három döntős versenye mindenesetre még teljesen nyitott. „Mindegyik ígéretes, de egyik sem tökéletes” – idézi a New York Times Bloomberget. Ha megszületik a döntés, azzal alaposan átalakul a város képe – a lap szerint legutóbb akkor történhetett ekkora változás, amikor az 1970-es években előírták, hogy a taxik sárgák legyenek. A lakosokat - az új taxik használóit - most egy online kérdőíven a három modell mellett arról is megkérdezik, milyen extrák, kiegészítők legyenek az autókban.  

A mostani pályázat győztes gyártója - amelyet jövő év elején neveznek majd meg - sokat nyer: ez a cég kapja meg a kizárólagos jogot arra, hogy járművekkel lássa el New York 13 ezer autóból álló taxis flottáját legalább egy évtizedig. A szakértők szerint a szerződés értéke elérheti az egymilliárd dollárt is.

...és ilyen lehet (Nissan),
nyc.gov
...vagy ilyen (Ford),
nyc.gov
...vagy esetleg ilyen (Karsan).
nyc.gov
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.