2010. november. 15. 15:41 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 15. 16:26 Világ

A kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentését javasolják Szlovákiában

Az eddigi húsz százalékról tíz százalékra javasolja csökkenteni a szlovákiai településeken a hivatalos kisebbségi nyelvhasználati küszöböt Rudolf Chmel, a szlovák kormány kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese, illetve a Híd párt.

Ez azt jelentené, hogy a szlovákiai nemzeti kisebbségek tagjai anyanyelvüket a hivatalos érintkezésekben már akkor is használhatnák, ha a lakosságon belüli arányuk a településen csak a tíz százalékot éri el.

Ez a jogi norma, amelyet keddi pozsonyi sajtóértekezletén mutatott be Chmel, illetve Bugár Béla, a Híd párt elnöke, "európai szintre helyezné a szlovákiai kisebbségek nyelvhasználatát". "A jogszabály ugyanakkor egyfajta válasz is az államnyelvtörvény módosítására. Szükség van ugyanis arra, hogy a két törvény egyensúlyban legyen" - szögezte le a kormányfőhelyettes.

Chmelnek meggyőződése: a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítása rendkívül fontos a kisebbségek identitásának megőrzése szempontjából . "A tíz százalék a kisebbségek asszimilációjának a határa" - vélekedett a politikus, aki a Híd pártot képviseli a kormányban. "Ha igazi demokraták vagyunk, ügyelni fogunk az eddigi küszöb csökkentésére" - hangsúlyozta.

Ugyanakkor elismerte: a javasolt módosítások közül valószínűleg a nyelvhasználati küszöb csökkentését lesz a legnehezebb keresztülvinni. A miniszterelnök-helyettes szerint ez a módosítás elsősorban a kisebb szlovákiai népcsoportoknak adja meg a lehetőséget anyanyelvük hivatalos használatára. A kisebbségi nyelvhasználati törvény megsértéséért ugyanolyan szankciók járnának, mint az államnyelvtörvény be nem tartásáért - fejtette ki Chmel. A büntetések - akárcsak az államnyelvtörvény esetében - 50-től 2500 euróig terjednének.

A politikus szerint amennyiben a két törvénynek kompatibilisnek kell lennie, akkor mindkettőnek tartalmaznia kell szankciókat. Úgy vélte, hogy a kisebbségi nyelveknek bizonyos esetekben nagyobb védelemre van szükségük, mint az államnyelvnek. Bugár szerint a szankciókat akkor alkalmaznák, ha valamelyik hivatal nem tenné lehetővé egy kisebbséginek anyanyelve törvény szerinti használatát. "Minden kisebbség anyanyelve és kultúrája gazdagítja Szlovákiát" - húzta alá a pártelnök. A kisebbségi hivatalos nyelvhasználati törvény módosítását a Híd hétfőn nyilvános társadalmi vitára bocsátotta. A párt arra számít, hogy a témát a kisebbségi szervezetek képviselőivel, valamint szakértőkkel is megvitatja. Az első ilyen megbeszélésre Chmel hivatalában már a múlt héten sor került.

A társadalmi vita december közepéig tartana, s miután a koalíció is megvitatná, a törvénymódosítási javaslatot a jövő év elején a parlament elé terjesztenék. A kisebbségi nyelvhasználati törvény elfogadása az első lépés lenne az egységes, átfogó állami kisebbségvédelmi politika megteremtésében. Következő lépésként - várhatóan a jövő év közepén - elfogadhatnák a kisebbségi kultúrák állami támogatását szabályozó törvényjavaslatot is - közölte Chmel.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.