2010. október. 03. 13:56 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 03. 13:58 Világ

Az első számú terrorcélpont Harry herceg

Megkétszerezték Harry herceg személyi védelmét, miután a brit elhárítás arra a következtetésre jutott, hogy az uralkodó unokája lehet az iszlámista, illetve az északír terroristák első számú nagy-britanniai célpontja.

A News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap értesülése szerint a 26 éves Harryt - aki apja, Károly trónörökös és bátyja, Vilmos herceg után a harmadik a brit trónutódlási sorban - a Scotland Yard különleges műveleti ügyosztályának (SO) hat fegyveres testőre kíséri mindenhova. Harry testi épségére korábban az SO három tisztje ügyelt, ha az éjszakai kocsmai tivornyáiról is közismert herceg betért a menő londoni bárok valamelyikébe, vagy hivatalos nyilvános programot bonyolított le.
   
Harryt egyben megkérték arra is, hogy lehetőleg ritkábban látogassa kedvenc ivóit, mert széles körben ismert, hogy általában mely londoni mulatókban szokott előszeretettel feltűnni, és ez nyilván a terroristák előtt sem titok.
   
A herceg, a brit hadsereg aktív állományú tisztje három éve frontszolgálatot teljesített Afganisztánban, ahol a tűzvonalban hajtott végre felderítő járőrfeladatokat, emellett előretolt hadszíntéri légiirányítóként légi csapásokat vezényelt tálib állások ellen.
   
A brit terrorellenes szolgálatok szerint mindez az al-Kaida terrorhálózat nagy-britanniai követőinek első számú célpontjává tette a katonaherceget. A fenyegetést most még tetézi a kiújuló északír terrorkockázat is. A brit elhárítás (MI5) épp a minap emelte a második legmagasabb szintre - a korábbi mérsékeltről jelentősre - az észak-írországi terrorveszéllyel kapcsolatos készültséget. Ennek indoka az volt, hogy az MI5 értesülései szerint "erősen valószínű" valamely merénylet megkísérlése az ulsteri békefolyamatot elvető szakadár erők részéről Nagy-Britanniában.
   
Az északír terroristák mindig is kiemelt célpontnak tekintették a brit katonákat és az ismert közéleti személyiségeket. Harryre mindkét meghatározás ráillik, így - a News of the World által idézett elhárítási források szerint - a hercegre leselkedő veszély "nyilvánvaló".

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.