2010. szeptember. 28. 14:34 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 28. 14:31 Világ

Előre hozott választásokhoz vezethet a koszovói államfő lemondása

Belpolitikai válságot idézett elő Koszovóban Fatmir Sejdiu elnök lemondása - írta a keddi pristinai sajtó az államfő előző napi távozását kommentálva.

A legnagyobb példányszámú lap, a Koha Ditore azt írta, előre hozott választásokhoz vezethet Sejdiu lemondása, ha pedig ez a forgatókönyv valósul meg, akkor késedelmet szenvedhetnek a küszöbönálló szerb-koszovói tárgyalások.

Sejdiu a kisebbik pristinai kormánypárt, a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) elnöke. Megfigyelők szerint azért köszönt le az államfői posztról, hogy megerősítse pozícióját az LDK-n belül; éles küzdelem folyik ugyanis pártban a vezető pozícióért az alkotmány szerint jövő ősszel esedékes parlamenti választások előtt.

Ráadásul hírek szerint igen feszült a viszony az LDK és a nagyobbik kormánypárt, a Hashim Thaci miniszterelnök vezette Koszovói Demokratikus Párt (PDK) között; szakértők szerint ezért valószínű, hogy a koalíciós partnereknek nem sikerül megállapodniuk az új államfő személyéről, ezért szükségessé válik az előre hozott választások kiírása. Ezzel pedig jelentős késedelmet szenvedhet a koszovói helyzetről szóló szerb-albán párbeszéd megkezdése. Belgrád és Pristina képviselői a jelenlegi tervek szerint október második felében ülnének tárgyalóasztalhoz, először azóta, hogy Koszovó 2008 februárjában kikiáltotta függetlenségét.

Az esetleges előre hozott választások Thacinak és a PDK-nak kedveznének a Koha Ditore szerint, mert a koszovói miniszterelnök ezzel megerősíthetné saját maga és pártja pozícióját.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.