2010. július. 22. 11:00 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 22. 11:00 Világ

KMKSZ: „zsigerből magyarellenes” Ukrajna új budapesti nagykövete

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerencsétlen fordulatnak tartja, hogy a szerinte magyarellenes Jurij Muska lett ismét Ukrajna budapesti nagykövete.

A diplomata kinevezése kapcsán Kovács Miklós a beregszászi Kárpátalja című hetilap csütörtökön megjelent számának nyilatkozva azt mondta, hogy az ukrán-magyar vegyes bizottsági üléseken volt alkalma benyomásokat szerezni Muskáról.  "Zsigeri magyarellenességet mutatott, aminek okát nem ismerem" – tette hozzá, megjegyezve, hogy ha humorosan akarna fogalmazni, azt mondaná, biztosan megverték párszor a magyar fiúk Beregszászban.

Jurij Muska Beregszászban született, 46 éves, és beszél magyarul is. 2003 és 2006 között már volt Budapesten nagykövet, majd két éven keresztül Ukrajna dél-koreai nagyköveti tisztét töltötte be.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.