2010. július. 06. 18:18 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 06. 18:10 Nemzetközi gazdaság

Ukrajna kifizette az orosz gázszámlát

Ukrajna átutalta a júniusi orosz gázimport teljes ellenértékét - jelentette be a Naftogaz ukrán gázipari cég kedden.

A Natfogaz közel 710 millió dollárt utalt át a Gazprom orosz gázipari cég számlájára. Ukrajnának július 7-éig kellett rendeznie az összeget a két ország közötti megállapodás értelmében. Ukrajna mintegy 3 milliárd köbméter orosz földgázt importált júniusban. A második és a harmadik negyedévben Ukrajna 236 dollárt fizet ezer köbméter orosz földgázért. 

Az elmúlt év elején már másodszor alakult ki többhetes válság Kijev és Moszkva között a kifizetetlen gázszámlák miatt, s a gázcsap elzárása a tél közepén Kelet- és Nyugat-Európában egyaránt súlyos gondokat okozott. Idén áprilisban Oroszország beleegyezett abba, hogy mintegy 30 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szánt földgáz árát, cserébe azért, hogy az orosz Fekete-tengeri flotta a 2017-ig érvényes bérleti szerződés lejárta után is használhatja Szevasztopol kikötőjét.

Az új ukrán vezetés számára létszükség volt a gázimport árának csökkentése a 2010-es költségvetési célok eléréséhez, és ahhoz, hogy biztosítsa az újabb IMF-hitel feltételeit.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.