2010. július. 09. 14:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. július. 09. 14:40 Világ

Uszító feliratok fogadják Gyokovicsékat a Davis Kupán

A szerb és a horvát csapat készül összecsapni a Davis kupán a horvátországi Splitben. Az első meccset Novak Gyokovics játssza majd a horvátok legjobbjával. A két válogatott összecsapása előtt azonban egy sor kellemetlenségre számítottak még a teniszcsata szervezői a két nép közötti ellentétek miatt.

Arra mindenképpen számítani lehet, hogy a splitiek mindent megtesznek majd azért, hogy a szerb játékosok kényelmetlenül érezzék magukat Horvátországban, hiszen a tengerparti város a horvát nacionalisták egyik fellegvára.

Az első kellemetlenség már meg is történt. Pénteken reggel a város egyik legforgalmasabb útja felett átívelő felüljárón egy 20 méter hosszú fekete transzparens buzdított a szerbek akasztására. Az első világháborúban elhíresült rigmus, mely szerint a szerbeket a fákra kell felakasztani, a Split belvárosába vezető sugárút felett hirdette, hogy Horvátországban még mindig akadnak néhányan, akik nem szívesen látnak szerbeket a városukban, még akkor sem, ha Novak Gyokovics a vendég.

Az "első kellemetlenségről" számoltak be ma a horvát hírportálok.
index.hr
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.