2010. június. 09. 13:34 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 09. 13:27 Világ

Lekvár, fűszer és borotvakrém is bejuthat Gázába

Izraeli és palesztin hivatalos források szerdán bejelentették, hogy Izrael kibővítette a Gázai övezetbe szállítható áruk körét.

Izrael elsősorban élelmiszereket vett le a három éve foganatosított kereskedelmi blokád listájáról, mint például a szénsavas italokat, gyümölcsleveket, lekvárokat, édességet, fűszert, de a borotvakrém se lesz tiltott ezentúl. Az árukból már szerdán be is jutott Gázába.
   
Izrael azt követően vette kereskedelmi zár alá az övezetet, hogy 2007-ben a Hamász radikális iszlamista szervezet került hatalomra ott. A zsidó államtól az utóbbi időben erőteljesebben követelik, hogy enyhítsen a blokádon, mert a múlt hét elején  megtámadott egy palesztinoknak segélyt szállító flottillát, és életét vesztette kilenc, ellenállást tanúsító palesztinbarát aktivista.
   
Nevük elhallgatását kérő izraeli hivatalos források elmondták, hogy a szerdai lépéssel igyekeznek tompítani a múlt heti incidens nemzetközi kivizsgálásának egyre erőteljesebb követelését.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.