2010. június. 02. 13:44 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 02. 13:46 Világ

Összecsapások Szomáliában, legalább 24-en meghaltak

Legkevesebb 24 ember meghalt Szomáliában szélsőséges iszlamista csoportok és egy kormánybarát milícia közötti összecsapásokban - közölte szerdán egy helyi jogvédő csoport.

A kelet-afrikai ország középső régiójában, Galgadudban az al Shabaab nevű iszlamista szervezet csapatai támadtak rá kedden a Sharif Ahmed elnököt támogató mérsékelt Ahlu Sunna Waljamaca csoportra abból a célból, hogy megszerezzék a kormány ellenőrzése alatt lévő északkeleti városokat.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő al Shabaab egyik magas rangú tisztviselője a minap elmondta, hogy az ország déli részét irányító szervezete mindenáron meg akarja szerezni a kormánypárti milícia által védett területeket, és ott is be kívánja vezetni az iszlám törvénykezést, a saríát. Szomáliában zajlik a világ egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófája. Az elmúlt három évben az Afrika szarván fekvő országban mintegy 21 ezer ember vesztette életét, és másfél millióan kényszerültek otthonuk elhagyására az ENSZ támogatását élvező kormánypárti erők és a szélsőséges iszlám csoportok közötti harcok következtében.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.