2010. április. 14. 19:16 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 14. 19:21 Világ

Betiltotta a zenét a szomáliai rádiókban egy szélsőséges iszlám szervezet

A szomáliai főváros kereskedelmi rádiói egy szélsőséges iszlám szervezet parancsára szerdától nem sugároznak zenét.

A Mogadishunak csak egy kis részét ellenőrző kormány ellen lázadó fegyveresek az iszlám törvénykezés, a saría szigorú változatát szándékoznak meghonosítani az országban, s az erejüket jelzi, hogy rá tudták kényszeríteni akaratukat az összes rádióadóra. A Hizbul Iszlam nevű szervezet, amely kapcsolatban áll az Al-Kaidával is, tíz napos határidőt szabott a követelés teljesítésére, ám erre nem volt szükség.

Nem tehettünk mást, engedelmeskednünk kellett - mondta a Reutersnek nyilatkozva Barre Fiyore, a Danan nevű mogadishui rádióállomás igazgatója, hozzátéve, hogy ezután kakaskukorékolással, az utcai közlekedés zajaival, illetve régi versek beolvasásával fogják kitölteni a műsorok közti szüneteket, amelyekben eddig rock, rap, s szerelmes dalok szerepeltek. 

Az iszlám szélsőségesek korábban már betiltották a melltartóviselést, a telefonos zenei csengőhangokat, s bezáratták a mozikat. Aki ellenállt parancsuknak, annak végtagjai amputálása, vagy megkövezés volt a büntetése, és a zenére vonatkozó tilalmat is azért fogadták el a rádiók, hogy lemezlovasaikat megkíméljék ettől. A rádióknál dolgozó újságírók korábban szemtanúi voltak annak, hogy kollégáikat meggyilkolták, s most azt a jelzést kapták, hogy hasonló sorsra jutnak, ha nem engedelmeskednek az utasításnak - mondta az AP-nek Omar Faruk Osman, a szomáliai újságírók szövetségének főtitkára.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.