2010. május. 25. 22:47 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 25. 22:21 Világ

A Híd a végzetes következményekre figyelmezteti Orbánt

A Híd polgári párt arra kérte Orbán Viktort, hogy várja ki a szlovákiai választásokat a magyar állampolgársági törvény módosításával, amely lehetővé tenné a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, mivel annak következményei a kinti magyarokra nézve végzetesek lehetnek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa kétoldalú konzultációkra ösztönzi Szlovákiát és Magyarországot.

"Tény, hogy a szlovák fél hisztérikusan reagál, ám nem szabad elfelejteni, hogy a kampány még három hétig tart, s ez alatt az időszak alatt bármilyen döntés csupán a választói szavazatok megszerzésére irányul. A Híd ezért arra kéri mind a magyar, mind a szlovák pártokat, legyenek tekintettel a június 12-i választásokra, és bárminemű lépéseket csak az új szlovák kormány megalakulása után tegyenek" - olvasható abban a közleményben, amelyet Czuczor Nóra, a Híd szóvivője juttatott el kedden az MTI pozsonyi tudósítójához.

A Híd szerint félmillió magyar nem vonulhat ki Szlovákiából úgy, ahogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) 15 képviselője vonult ki kedden a parlament rendkívüli üléséről. Szerinte nem megoldás az, ha becsapjuk magunk mögött az ajtót. "A fennálló helyzetben nem engedhetjük meg magunknak, hogy kivonuljunk, és ne legyünk hajlandók a lehetséges megoldásokat keresni" - áll a közleményben. 

"Egyértelmű, hogy a labda most Orbán Viktor kezében van: ezért - mivel személyesen nem volt alkalmunk - a médiákon keresztül arra kérnénk a (kijelölt) magyar kormányfőt, hogy a jogszabály megszavazásával várjon a júniusi választásokig. A kettős állampolgárság megadásának gesztusa elismerésre méltó, ám a pillanatnyi helyzet azt mutatja, hogy következményei végzetesek lehetnek" - mutat rá a Híd, amelyet az MKP-ból kilépett képviselők alakítottak tavaly nyáron.  

"Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy bár a kettős állampolgárság Európában elfogadott, a szlovák parlament megteheti, hogy az 1997-ben aláírt, az állampolgárságról szóló európai egyezség értelmében egy olyan törvényt fogad el, mely szerint azok a szlovák állampolgárok, akik a jövőben magyar állampolgárságért folyamodnak, szlovák állampolgárságukat elveszítik" - zárul a közlemény.

Kétoldalú megbeszélést sürget az EBESZ-főbiztos

Kétoldalú konzultációkra ösztönzi Szlovákiát és Magyarországot a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítással kapcsolatban Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa. A norvég politikus kedd este Hágában találkozott Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel a törvény ügyében. A találkozó után tett nyilatkozatában Vollebaek megismételte, hogy az állampolgárság megadása csak "tömeges méretek" esetén jelenthet biztonsági kockázatot, míg Lajcák megerősítette, hogy Pozsony ellenlépéseket tesz, ha a módosítást az Országgyűlésben elfogadják.

"Állampolgárságot tömeges méretekben garantálni destabilizáló hatású lehet, és nem szabad támogatni. Minden más esetben azonban kétoldalú megbeszélésekre kell törekedni. Különösen igaz ez Magyarországra és Szlovákiára, amelyek partner országok az Európai Unióban és a NATO-ban" - fogalmazott a főbiztos. 

Leszögezte, hogy még nem látta a törvénymódosítás szövegét, így azt részleteiben nem is tudja kommentálni. Hozzátette, hogy elemezni és értékelni fogja azt, és szükség esetén ajánlásokat tesz majd a módosítással kapcsolatban. Mint mondta, kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal is. 

Vollebaek emlékeztetett arra, hogy az állampolgárság megadása általános értelmezésben az egyes államok dolga. Hozzátette, hogy a jószomszédság és a nemzetek közti baráti viszony alapelveit is figyelembe kell venni, amikor más ország állampolgárait érintő politikai döntések születnek. Hangoztatta, hogy ilyen típusú döntéseknél az egyes államoknak figyelemmel kell lenniük az állampolgárság megadásának következményeire, mert ha más országok lakóira terjesztik ki joggyakorlatukat, az feszültséget teremthet. 

A főbiztos múlt héten az Európai Parlamentben már beszélt arról, hogy az állampolgárság témájában minden állam szuverén módon dönt, és az biztonsági kockázatot csak tömeges útlevélkiadás esetén hordozhat magában.

Miroslav Lajcák az MTI kérdésére kedden elégedetten nyilatkozott Vollebaekkal folytatott hágai megbeszéléséről. Mint mondta, sikerült elérni, hogy a főbiztos személyesen is odafigyeljen a témára, és ajánlásokat tegyen a magyar törvénnyel kapcsolatban. Kiemelte a főbiztos nyilatkozatának azt az elemét, hogy Magyarországnak és Szlovákiának kétoldalú egyeztetések formájában, a jószomszédi viszonyt szem előtt tartva tárgyalnia kell a témában. Mint mondta, arról is tájékoztatta a főbiztost, hogy Budapesten egyelőre nincs tárgyalási készség a jelenlegi szlovák kormánnyal folytatandó egyeztetésekre, ezért is fordult az EBESZ-hivatalhoz, amelyet egyértelműen illetékes nemzetközi szervnek tart a témában. Beszámolt arról is, hogy Vollebaek kedden jelezte: az új magyar kormány beiktatása után hamarosan Budapestre látogat, és erről a kérdésről is tárgyal majd. 

Lajcák sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Szlovákia azonnal válaszolni kíván a törvénymódosításra, amint azt a magyar fél elfogadja. "A magyar lépés jelzés lesz arra, hogy reagáljunk, és a reakciónk jól ismert - emelte ki. - Parlamentünk elfogad egy jogszabályt azokról az intézkedésekről, amelyek révén saját jogos érdekeinket kívánjuk védeni." A szlovák parlament kedden rendkívüli ülésnapot tartott a magyar törvénymódosítás ügyében, és az elfogadott nyilatkozatban elítélte a magyar terveket. Egyúttal úgy döntött, hogy a hivatalos magyar jóváhagyásra azonnal ellenintézkedésekkel fog felelni.

Hirdetés