Oroszországban mégsem lesz nagyarányú amnesztia a győzelem napján
Oroszországban a hitleri Németország felett aratott győzelem 65. évfordulója alkalmából meghirdetendő amnesztia mégsem lesz olyan nagyarányú, mint eredetileg tervezték.
Így végül nem mintegy 46 ezer elítélt szabadul a börtönökből, hanem legfeljebb 100-150: a korábbi javaslatot hétfőn beterjesztő Egységes Oroszország Párt ugyanis meggondolta magát.
A hatalom pártjának is nevezett, az állami dumában több mint kétharmados többséggel bíró párt eredetileg azt javasolta, hogy a nagy honvédő és egyéb háborúk veteránjai az elkövetett bűnténytől és a kiszabott ítélettől függetlenül részesüljenek közkegyelemben, s a többi bűnöző akkor szabaduljon, ha büntetése nem haladja meg a két évet, illetve az ellene folyó eljárást szüntessék meg, ha a büntetés várhatóan nem lesz több két évnél. A gondatlanságból bűnt elkövetők csak akkor kerüljenek szabadlábra, ha legfeljebb három évre büntették őket. Ezzel mintegy 46 ezer elítélt szabadult volna, és összesen több mint 333 ezer embert érintett volna a közkegyelem, például a feltételes büntetések eltörlése vagy az eljárás megszüntetése révén.
A párt javaslatát 46 képviselő terjesztette be hétfőn, és vonta vissza szerdán. Ám Pavel Krasennyikov, a duma törvényhozási bizottságának elnöke, szintén az Egységes Oroszország Párt képviselője saját javaslatot terjesztett be szerdán, amely szerint a közkegyelem már csakis a börtönben lévő veteránokra vonatkozna, de közülük azokra nem, akik élet elleni bűncselekményt vagy kiskorú elleni nemi bűntettet követtek el. Krasennyikov úgy vélte, legfeljebb 100-150 ülhet börtönben a most már legalább 80 év körül járó veteránok közül. Hangsúlyozta azonban, hogy nincs értelme széles körű amnesztiát hirdetni, hanem a jogszabályok rendszerén kellene változtatni, azon, hogy drákói törvények alapján sokan kerülnek börtönbe.
A csütörtöki orosz lapok egyetértenek abban, hogy az Egységes Oroszország Párt javaslatának visszavonása azt jelenti, a Kreml nem értett egyet vele. A Vedomosztyi arra is emlékeztetett, hogy Szergej Nariskin, az elnöki adminisztráció vezetője korábban olyan javaslatot terjesztett Dmitrij Medvegyev államfő elé, amelynek értelmében összesen 20-40 veterán szabadult volna ki a börtönökből a győzelem napja alkalmából. A lap kremlbeli forrásai úgy vélték, ehhez képest Krasennyikov javaslata szélesebb kört érint.
A forrás hozzátette: Medvegyev hivatalba lépése óta rendszeres gyakorlattá vált, hogy kéthavonta vizsgálják a kegyelmi kérvényeket, s rendszerint 10-30 esetben az elnök megkegyelmez. Az illető azt is elmondta, hogy az elnök szerint az olyan rendszerszerű változtatások, mint a gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatban a büntetés-végrehajtás humanizálása és az egész rendszer reformja sokkal fontosabbak, mint a közvéleménynek tett engedmények.