2010. március. 11. 09:49 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 11. 09:38 Világ

Uránt szállító vonat elé láncolták magukat a Greenpeace aktivistái

A Greenpeace környezetvédő szervezet mintegy tizenöt aktivistája elzárta egy uránt külföldre szállító vonatszerelvény útját csütörtökön hajnalban Párizsban, ezzel adva nyomatékot ama követelésüknek, hogy hirdessenek moratóriumot a nukleáris hulladék exportjára.

Az aktivisták Valenton - Párizs keleti elővárosa - pályaudvarán a szerelvény előtt és mögött a vasúti sínekhez láncolták magukat. A vonat Oroszországba szállít szegényített uránt. Axel Renaudin Greenpeace-szóvivő elmondta: remélik, hogy tíz órán át ki tudnak tartani és a lehető legtovább lassíthatják a szerelvény haladását.

A környezetvédő szervezet szerint a szállítmány az EDF francia villamosművek és az Areva energetikai cég tulajdona, s Párizsból a nyugat-franciaországi Montoir-de-Bretagne-ba vinnék tovább, ahonnan egy orosz teherhajó szállítaná Oroszországba. Az Areva korábban azt közölte, hogy a szegényített uránt újrafeldolgozásra szállítják Oroszországba - Franciaország ugyanis nem rendelkezik az ehhez szükséges létesítményekkel -, majd francia atomerőművekben hasznosítanák újra a hasadóanyagot.

A Greenpeace vitatja, hogy az uránt újrafeldolgozásra vinnék külföldre, s úgy látja, nukleáris hulladék exportjáról van szó. A szervezet szerint az Areva és egy másik vállalat, az Urenco az elmúlt tizenöt évben közel 140 ezer tonna nukleáris hulladékot küldött Oroszországba. A környezetvédő mozgalom moratórium bevezetését követeli a nukleáris hulladék exportjára.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.