2010. február. 08. 13:13 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 08. 13:13 Világ

Bemutatták Brüsszelben az "eurolevelet" - fotó

Az Európai Bizottság hétfőn hivatalosan bemutatta az új uniós ökológiai logót, amelyet képzőművészeti és formatervezői szakos hallgatók számára meghirdetett összeurópai nyilvános verseny keretében választottak ki.

Az elmúlt két hónap során csaknem 130 ezren vettek részt az internetes szavazásban, amelynek során a három döntős közül választhatták ki a biotermékek jelölésére szolgáló új uniós logót. A győztes pályaművet, az "eurolevelet", amely a szavazatok több mint 63 százalékát kapta, egy németországi diák, Dusan Milenkovic készítette. 

A logó feltüntetése július 1-től kezdődően lesz kötelező az uniós tagállamokból származó és a szükséges előírásokat teljesítő, valamennyi előre csomagolt ökológiai termék esetében. A csomagoláson az uniós címke mellett egyéb, magán-, regionális vagy nemzeti logókat is el lehet elhelyezni. Az elkövetkezendő hetekben a biogazdálkodásról szóló rendeletet is módosítják, így annak egyik melléklete kiegészül az új logóval. Az "eurolevélen" zöld háttér előtt a levelet formáló EU-csillagok láthatók.

Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztos bemutatja az új a logót
MTI
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.