2009. október. 23. 10:32 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 23. 10:37 Világ

Németország aggódik Kohl egészségi állapota miatt

Németország aggódik Helmut Kohl miatt, a volt kancellár egészségi állapotával kapcsolatban ismét felerősödtek a találgatások.

Pénteki sajtóértesülések szerint nem kizárt, hogy a német egység kancellárjának nevezett Kohl nem tud részt venni a berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken, hiányozna a két évtizeddel ezelőtti események egyik főszereplője. A berlini Der Tagesspiegel című lap megfogalmazása szerint a jubileum Kohl nélkül szinte elképzelhetetlen. 

Az újság szerint mindez azért is rendkívül sajnálatos lenne, mert Kohl egykori "harcostársai", köztük a 78 éves Mihail Gorbacsov volt szovjet és az idősebb, immár 85 esztendős George Bush akkori amerikai elnök egyaránt jelen lesz a berlini ünnepségeken. Sőt, már azok nyitányán is, amelyet október 31-én a hajdani Kelet-Berlinben lévő tágas rendezvényteremben, a Friedrichstadtpalastban rendeznek, és amelyen az eredeti tervek szerint beszédet mondana - Gorbacsov és Bush mellett - Helmut Kohl is. 

A lap értesülése szerint a volt kancellár felépülése korábbi súlyos betegségéből lassan halad. A 79 éves Kohl az elmúlt év végén elesett ludwigshafeni otthonában, és olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy hosszú ideig kórházban ápolták. A német egység kancellárja idén áprilisban azonban már maga jelentette be, hogy mindenképp részt akar venni a fal leomlásával kapcsolatos évfordulós megemlékezéseken, és azóta a 20 évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban több újságcikket is publikált. A hozzá közel állók szerint akaratereje páratlan, ennek ellenére még bizonytalan, hogy november 9-én ő is a nyilvánosság előtt ünnepelhet-e. 

A november 9-i évforduló kapcsán Berlinben nagy ünnepségeket rendeznek. Angela Merkel kancellár meghívta az Európai Unió tagországai - köztük Magyarország - állam-, illetve kormányfőit is. Gorbacsov és idősebb Bush mellett jelen lesz az összes többi akkori főszereplő, köztük Hans-Dietrich Genscher volt külügyminiszter, vagy épp a lengyel Lech Walesa, az egykori Szolidaritás szakszervezet volt vezetője. Meghívást kapott Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is. Ő azonban ázsiai körútja miatt nem lesz jelen Berlinben. Az amerikai kormányt Hillary Clinton külügyminiszter képviseli. Részt vesz ugyanakkor az évfordulós ünnepségeken az orosz államfő, Dmitrij Medvegyev.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?