Gyér szavazási kedv Németországban
Alacsony a részvétel a német parlamenti választásokon: vasárnap délutáni értesülések szerint a legtöbb tartományban délután 14 óráig kevesebben mentek el szavazni, mint négy évvel ezelőtt, 2005 szeptemberében.
A központi választási iroda közleménye szerint a legnépesebb Észak-Rajna-Vesztfália tartományban déli 12 óráig a választópolgárok kereken 35 százaléka szavazott, ugyanez az arány 2005-ben 39,83 százalékos volt. Hasonlóan alacsony volt a részvétel az önálló tartománynak számító Berlinben is.
Választási szakemberek abban reménykednek, hogy a szép idő miatt sok szavazópolgár inkább délután keresi majd fel a szavazóhelyiségeket. Az idézett szakemberek ugyanakkor utaltak arra is, hogy jóval többen kérvényezték a levélben történő szavazás lehetőségét, mint négy évvel ezelőtt.
Szerte az országban reggel 8 órakor nyíltak meg a szavazóhelyiségek, amelyek este 18 óráig tartanak nyitva. Az exitpoll-felméréseken alapuló első előrejelzéseket rögtön ezt követően hozzák nyilvánosságra. Az országos parlamenti választásokkal egy időben Németország két tartományában, Brandenburgban és Schleswig-Holsteinben helyi törvényhozási választások zajlanak.
Négy évvel ezelőtt az országos részvétel 77,7 százalékos volt, ami a legalacsonyabbnak számított Németország háború utáni történetében.