2009. szeptember. 25. 12:38 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 25. 12:30 Világ

Kommerszant: komoly fordulat Moszkva Irán-politikájában

Moszkva Irán-politikájában bekövetkezett jelentős fordulatnak minősítette Dmitrij Medvegyev orosz államfő Barack Obama amerikai elnökkel tartott csütörtöki New York-i megbeszélésén tett kijelentéseit a Kommerszant című orosz üzleti lap pénteken.

Medvegyev Obamának kijelentette: a szankciók ugyan ritkán hatásosak, de néha elkerülhetetlenek. A Kommerszant szerint ez egyértelműen arra vonatkozott, hogy Oroszország nem akadályozza meg az Irán ellen, annak nukleáris programja miatt meghirdetendő szankciókat, s ezt egy magas beosztású kormányhivatalnok meg is erősítette a lapnak.

A lap szerint ez a megfelelő mértékű fizetség azért, hogy az Egyesült Államok letett a globális rakétapajzs elemeinek tervezett kelet-európai telepítéséről, hiszen az utóbbi években Oroszország volt Irán leghevesebb védelmezője. A Kommerszant azt írta, hogy Moszkva az Iránnal kapcsolatos álláspontját azonnal felülvizsgálta, amint Obama bejelentette, hogy változtak a rakétapajzzsal kapcsolatos amerikai tervek.

A cikk szerzője úgy értesült, hogy a kemény szankciókat már október 1-én, az iráni kérdésben közvetítő hatok külügyminisztereinek találkozóján meghirdethetik, de Moszkvának addig még van esélye jobb belátásra bírni Teheránt, amikor Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője szeptember 28-án iráni kollégájával tárgyal.

Az újság úgy vélekedett, hogy a két elnök találkozóján igen jelentős eredményeket értek el a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló (START) tárgyalások vonatkozásában is, és a két államfő a megbeszélés után már úgy szólt a készülő egyezményről, mint már majdnem teljesen eldöntött kérdésről.

Ugyancsak a Kommerszant hasábjain Szergej Rogov, az orosz Tudományos Akadémia Egyesült Államok és Kanada Intézetének vezetője kommentárban mutatott rá: Moszkva és Washington között természetesen továbbra is sok a nézetkülönbség. Nincs garancia arra, hogy az új START-szerződésről folyó tárgyalások befejeződnek év végéig, amikor az előző szerződés lejár, lassan halad Oroszország Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozásának ügye, nem törölték még el a Jackson-Vanick jogszabályt. "Eufóriára nincs ok, de óvatos derűlátásra ad alapot az olyan kérdésekben való együttműködés, mint a hadászati támadó fegyverek korlátozása, az atomsorompó és a globális rakétapajzs" - írta Rogov.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.