2009. szeptember. 24. 08:25
HVG
Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 24. 13:39
Itthon
Irányított felszámolásban segédkezett egy lehallgatott bíró
Egy bizonyítékok hiányában megszüntetett nyomozás iratai – például a HVG birtokába jutott telefon-lehallgatási jegyzőkönyvek – bepillantást engednek abba, miként működik az „irányított felszámolás”.
Varga Miklós sokak számára irigylésre méltó bírói karriert futott be. Kerek egy évtizeden át, 1992-től 2002-ig a Bács-Kiskun Megyei Bíróság gazdasági kollégiumát vezette, majd az összevont polgári-gazdasági-közigazgatási kollégium vezetőhelyettese volt. A folytatás is a tisztes ítélkezői visszavonulás példája lehetne: 2005-ben saját kérésére mentette fel az államfő a bírói tisztség alól, pályafutását alkalmazott ügyvédként folytatta fia, Varga Péter irodájában.
A bírói karból való távozás előzményeihez tartozik, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának előterjesztésére 2002. november 25-én Bárándy Péter igazságügyminiszter engedélyezte a bíró vonalas telefonjának, valamint az ő és fia mobiltelefonjainak lehallgatását.
Noha erről hivatalos információhoz nem lehet jutni, bíróval szembeni titkos megfigyelésre csak egészen kivételes esetekben kerül sor. A HVG birtokába került, az államtitok-minősítés alól feloldott jegyzőkönyvek szerint mindenesetre eredményesnek bizonyult a fülelés. Azt támasztotta alá, hogy a megyében „irányított felszámolás” folyt.
Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a fizetésképtelenné nyilvánított cégeket nem véletlenszerűen, számítógépes program segítségével párosították össze hivatalos névjegyzékben szereplő felszámolóval, hanem hivatali hatalmát Varga arra használta fel, hogy ilyen-olyan juttatásokért a jól jövedelmező vagy más szempontból fontos felszámolásokat a vele bizalmi viszonyban állókra szignálja.
A teljes cikk a csütörtöki HVG-ben olvasható.