2009. augusztus. 13. 11:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 13. 11:50 Világ

Két éven belül éri el a Föld lakossága a 7 milliárdot

A fejlődő világ államai és a legszegényebb országok népességének szuperintenzív növekedése nyomán már 2011-ben eléri a hétmilliárdot a Föld lakossága – derül ki egy friss jelentésből.

Csak az indiai szubkontinensen 2050-re 1,7 milliárd ember fog élni az előrejelzések szerint – tették közzé nemrég az ország fővárosában, Újdelhiben.

A lakosságszám globális növekedésének motorja az elkövetkező négy évtizedben Ázsia, Afrika, Dél-Amerika és a Karibi térség lesz; ezek a területek adják az össznövekedés 97 százalékát – derül ki az washingtoni demográfiai intézet 2009-es jelentéséből.

A jelenleg élő 1,2 milliárd fiatal 90 százaléka a fejlődő országokban él – mondja Carl Haub, a jelentés társszerzője, aki szerint ezek közül a fiatalok közül tízből nyolc afrikai vagy ázsiai.

A Föld lakosságának változása időben
„A következő évtizedekben e fiatalok közt vélhetően folytatódni fognak a jelenlegi trendek, tehát jelentős lesz a vidékről városokba költözők aránya, a jobb képzés, oktatás, munkalehetőségek és a megfelelő egészségügyi ellátás reményében” – teszi hozzá Haub.

A fejlett országok közül a legnagyobb lakosságszám gyarapodását az Egyesült Államok és Kanada produkálja várhatóan, félig a bevándorlás fokozódásának, félig a természetes népességszaporulatnak köszönhetően – áll a jelentésben.

A fejlődő államokban a magas termékenység és a sok fiatal nyomán nő a lakosok száma, különösen Afrikában, ahol gyakran 5-6 gyermeke születik átlagosan egy asszonynak. Összehasonlításban az Egyesült Államokban 2,0, Kanadában 1,5 míg hazánkban 1,3.

A lakosságszám növekedésének eloszlása kontinensenként

Az országok közti népességváltozásbeli eltéréseket jól érzékelteti, hogy míg ma Ugandában és Kanadában 34 és 32 millió lakos van, addig 2050-re Kanadában 42-re, Ugandában azonban közel triplájára 96 millióra nő a lakosok száma.

Bill Butz, a jelentést készítő intézet vezetője szerint a számos országban egyre jobban csökkenő gyermekvállalási hajlandóság ellenére gyorsan nő az összpopuláció a glóbuszon. „A Föld lakosságának 6 milliárdról 7 milliárdra növekvéséhez 12 év kell, ugyanannyi, mint az 5 milliárdról a 6 milliárd eléréséig. A változást befolyásoló események azonban beláthatatlanok” – tette hozzá Butz.

Ami viszonylag biztosnak vehető a jelenlegi trendek mellett, hogy az évszázad közepére India lesz a legnépesebb állam, amit Kína követ majd 1,4 milliárddal, s az Egyesült Államok 439 millióval. Magyarországon a jelentés szerint 8 915 000 ember él majd 2050-ben.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.