2009. július. 27. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 27. 10:46 Világ

Észak-Korea: nyitott a nukleáris párbeszéd felújítására

Észak-Korea nyitottságát hangoztatta a párbeszéd felújítására nukleáris kérdésekről, hogy csökkentse a feszültséget atomfegyverkezési programja körül.

A phenjani külügyminisztérium hétfői nyilatkozata a jelek szerint az Egyesült Államokkal való közvetlen tárgyalásokra utalhat, de konkrétan nem nevezi meg azokat. A közlemény szerint Észak-Korea nem fogja felújítani a hatoldalú tárgyalásokat a nukleáris kérdéskörről, de - mint a nyilatkozatban hozzáfűzik - "van egy speciális és fenntartott formája a párbeszédnek, amely megfelelne a jelenlegi helyzetnek". Észak-koreai részről nem fejtették ki, hogy miből is állna a párbeszédnek ez az új formája.

A phenjani közlemények csak nagyon ritkán tesznek említést a tárgyalások lehetőségéről, különösen az elmúlt hónapok növekvő feszültségében, amelyet az észak-koreai nukleáris kísérlet és több kísérleti rakétaindítás jellemezett. Az elszigetelt Észak-Korea e kísérletekkel megerősítette pozícióit, és ezért itt az ideje a tárgyalásoknak.

Sin Sun Ho, Észak-Korea ENSZ-nagykövete pénteken azt sugalmazta, hogy országa érdekelt a Washingtonnal való közvetlen tárgyalásokban. A legnagyobb észak-koreai újság, a Rodong Sinmun (Munkásújság) vasárnap azt írta, hogy három nappal ezelőtt a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) külügyminisztereinek thaiföldi tanácskozásán az észak-koreai küldöttség vezetője a nukleáris vitáról kijelentette, hogy az kizárólag Washingtonra és Phenjanra tartozik.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?