2009. május. 19. 19:47 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 19. 19:32 Világ

Letette az esküt az új palesztin kormány

Letette a hivatali esküt kedden az új palesztin kormány: ezt továbbra is Szalám Fajjád vezeti, s nem kapott benne helyet a Gázai övezetet kormányzó Hamász radikális iszlám mozgalom.

A 23 miniszter közül tízen a Mahmúd Abbász elnök vezette Fatah tagja. Négy nő is tárcát kapott. Fajjád március 7-én mondott le, de április 1-én bejelentette, hogy hivatalában marad az egyiptomi közvetítés mellett zajló Fatah-Hamász békítési tárgyalások kimenetelére várva. A tárgyalások legutóbbi, hétfői fordulója után azonban a felek elnapolták a következő találkozót júliusig.
   
A Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó iszlamista Hamász, amely 2007 júniusában eltávolította a terület irányításából a Palesztin Hatóságot és saját, nemzetközi elismertség nélküli kormánya van, máris közölte, hogy nem ismeri el a kabinetet. Favzi Barhum Hamász-szóvivő azzal vádolta Abbászt, hogy elszabotálja a palesztinközi párbeszédet. "Ez a kormány törvénytelen és nem ismerjük el" - írta közleményében. 
   
A 2006-os választások után a Hamász többségbe került a palesztin parlamentben. Az iszlamista szervezet azzal érvel, hogy az a kormány, amely nem nyeri el a parlament támogatását, megfosztja magát legitimitásától. 
   
Fajjád 2007 júniusában alakította meg első kormányát, miután Abbász a gázai puccsot követően leváltotta a Hamász-vezette kabinetet. A kormányfő marad egyúttal a pénzügyminiszter, és megtartotta tárcáját az eddigi külügyminiszter Rijád al-Malki is. A belügyminiszter, s a biztonsági erők főnöke Száid Abu Ali, Rámalláh jelenlegi kormányzó lett, ő Abdelrazak al-Jahját váltotta fel.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.