2009. március. 15. 19:37 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 15. 19:38 Világ

A fiatalkori bűnözésről tárgyalt több európai ország és az USA

Az Európai Uniónak a jövőben hatékonyabban kell felvennie a harcot a fiatalkori bűnözéssel.

Erről állapodott meg vasárnap Berlinben hat uniós tagállam, Lengyelország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia, Spanyolország és a vendéglátó Németország belügyminisztere. Wolfgang Schauble német belügyminiszter bejelentette, hogy ennek érdekében közös levélben fordulnak az EU soros cseh elnökségéhez, továbbá az Európai Bizottsághoz.

A hat uniós tagállam az úgynevezett G6-csoporthoz tartozik, amely 2003-ban egy francia-német kezdeményezés alapján jött létre. Célja az, hogy az érintett országok képviselői a napi kérdések mellett az együttműködés súlypontjairól egyeztessenek.

A tanácskozást különös időszerűvé tette az elmúlt hét közepén a németországi Winnendenben elkövetett, összesen 16 halálos áldozattal járó ámokfutó merénylet. Mindennek kapcsán a miniszterek elsődlegesnek nevezték a fiatalkori erőszak okainak feltárását. Külön hangsúlyozták, hogy szükség van az internet kommunikációs szerepének megvizsgálására.

A találkozón részt vett Janet Napolitano új amerikai belbiztonsági miniszter is, akivel az európai résztvevők a terrorizmus, illetve a bűnözés elleni harc kérdéseiről, továbbá az adatvédelemről, valamin általánosságban a transzatlanti együttműködés belbiztonsági kérdéseiről egyeztettek.

Napolitano egyébként egy vasárnapi német lapnak nyilatkozva korainak nevezve a guantánamói foglyok befogadásával kapcsolatos európai vitákat. A miniszter azt hangoztatta: egyelőre nem született döntés arról, hogy az Egyesült Államok kéri Európát ottani foglyok befogadására. Az amerikai kormány csak arról döntött, hogy a tábort egy éven belül bezárják, s külön-külön értékelik az ott fogva tartottak ügyét. Ez csak az első lépés, s minden megfontolás ez után következik majd - fogalmazott a miniszter.


Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.