Saját anyját is befalazta az amstetteni rém
Saját anyját is befalazta az "amstetteni szörnyetegként" emlegetett Josef Fritzl, bosszúból azért, mert sosem kapott szeretet tőle, csak ütleget és megaláztatást - derül ki azokból a beszélgetésekből, amelyeket a pszichiátriai vizsgálat során folytattak vele.
A csütörtöki osztrák lapokban és magazinokban közölt részletek szerint a ma 73 éves férfi elmondta, rögeszméjévé vált, hogy az anyja valójában sosem akarta őt megszülni, csak bizonyítani akarta, hogy nem meddő. Gyerekkorában sokszor megverte és megrugdosta, míg véresen el nem terült a földön. "Ilyenkor megalázottnak és gyengének éreztem magam" - mesélte, hozzátéve, gyengédségben, simogatásban sosem volt része, a többi gyerekkel nem játszhatott. Végül annyira meggyűlölte az anyját, hogy házuk felső szintjén bezárta egy szobába, az ablakot befalazta, és éveken át ott tartotta "fogolyként", egészen az asszony 1980-ban bekövetkezett halálig.
Itt történt © AP |
A pszichiátriai vizsgálat megállapította, hogy a "szörnyeteg" beszámítható állapotban követte el tettét, végig tudatában volt cselekedete súlyának és következményének. A szakértő, Adelheid Kastrner linzi pszichiáter hat alkalommal folytatott beszélgetést a gyanúsítottal, aki elmondta azt is, hogy Elisabethet sosem tekintette lányának, sokkal inkább asszonyának vagy partnerének. "Gyakran beszéltem neki érzéseimről, de ő minden egyes alkalommal azt felelte, hogy csak szenvedést okozok neki" - közölte Fritzl. - "Erre én elmagyaráztam, hogy nem engedhetem el, mert akkor örökre elveszíteném".
A korábban nyilvánosságra került beszélgetésrészletek szerint a mérnök felfedte a pszichiáternek, hogy úgy érzi, gonosz és alávaló hajlamokkal jött a világra, erőszaktevőnek született. A nőkkel való viszonyára alapvető kihatással volt anyja goromba, elutasító természete. A lánya bebörtönzését már akkor kitervelte, amikor a hatvanas évek végén börtönben ült nemi erőszakért. Azt állította, hogy szerette a gyermekeit, mindig is gondoskodott róluk, még játékokat és háziállatokat is akart nekik ajándékozni. (Elisabeth és a gyermekek egészen másként emlékeznek rá. Gyakran éheztette őket, és megesett, hogy napsütésben boldogan játszó gyerekekről készült fotókat mutatott nekik, értésükre adva: még hálásak lehetnek neki, hogy megmenti őket az odakint leselkedő veszélyektől...)
A szakértő a vallomáshoz hozzáfűzte, hogy Josef Fritzl bizonyosan Elisabeth fogva tartásával akarta kiélni hatalmi-uralmi mániáját és "túlfűtött, lávaszerűen kitörő" szadista természetét. A pszichiátriai vizsgálattal egyébként lezárult az előkészítő szakasz, most már az ügyészségen múlik, hogy mikorra állítja össze a vádiratot. A jelenlegi állás szerint a "szörnyet" személyes szabadság megsértésével, kényszer alkalmazásával, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsítják. Elképzelhető azonban, hogy a bűnlista egyéb tételekkel is kiegészül. A lehetséges további vádpontok között említik családtagok rabszolgasorban tartását és a mulasztásból elkövetett emberölést az újszülött halála miatt. Az utóbbiért akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújtható a gyanúsított.
A St. Pölten-i ügyészség szóvivője szerint a korábbi információkkal ellentétben valószínűleg csak jövőre kerül sor a bírósági tárgyalásra. Azt már előre eldöntötték, hogy a néhánynaposra tervezett esküdtszéki eljárás nem lesz nyilvános, a sajtó csak a vádirat ismertetésénél és az ítélet kihirdetésénél lehet jelen. A mérnök gyermekei - Elisabethet is beleértve - saját érdekükre hivatkozva nem kívánnak tanúskodni.