Kikerült az intenzívről az "amstetteni rém" egyik áldozata
Csaknem két hónap után elhagyhatta az intenzív osztályt az "amstetteni rém" egyik áldozata, akinek kórházba kerülése vezetett tulajdonképpen az egész világon megütközést keltett ausztriai vérfertőzés lelepleződéséhez.
Az amstetteni tartományi klinika szóvivője kedden közölte, hogy az állapotában bekövetkezett javulásnak köszönhetően felébresztették a mélyaltatásból a tizenkilenc éves Kerstint - a vérfertőzéssel gyanúsított amstetteni mérnök, Josef Fritzl hatodik gyermekét -, és átszállították abba az intézménybe, ahol a többi áldozatot - nagyanyját, anyját és testvéreit - is ápolják. A lány továbbra is fokozott orvosi és gyógyszeres kezelésre szorul.