2008. október. 22. 21:31 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 22. 21:34 Világ

Távozott Olaszországból a vándor cigányok fele

Az olasz belügyminiszter szerint a becslések szerint távozott az országból a vándor cigányok fele azóta, hogy megkezdték római, milánói és nápolyi telepeik felszámolását.

Roberto Maroni szerdai sajtótájékoztatóján azokat az adatokat ismertette, amelyek a nyár óta végrehajtott népességfelmérésből kaptak. Eszerint a három nagyváros körül 167 telep volt, közülük csak 43 rendelkezett hatósági engedéllyel. Lakosságuk a felmérés szerint valamivel több mint 12 ezer volt, de korábban a légi felvételekből és különféle szervezetektől kapott információk alapján ezt sokkal többre tették. 

Amikor a hatóságok kiszálltak a népszámlálás elvégzésére, sok tábort már üresen találtak. A becslések szerint mintegy 12 ezren távoztak, többségük Franciaországba, Spanyolországba és Svájcba - mondta. A továbbiakban a még megmaradt illegális telepek kiürítése a feladat. Lakosaiknak olyan új helyet fognak keresni, ahol megvannak a minimális közegészségügyi feltételek, és be lehet iskolázni a gyerekeket.

A kiürítést nem az eddigi módszerrel fogják végrehajtani, azaz nem úgy, hogy a rendőrök egyszerűen kiutasítják a cigányokat, hanem párhuzamosan megteremtik számukra az új befogadó helyeket - mondta a miniszter. Maroni szerint jövő májusra vagy júniusra, az előírt határidőre el tudják végezni a feladatot, amelyet az idén májusban hozott közrendvédelmi rendelet írt elő, és amelyet - mint hangsúlyozta - "egyszer sem módosítottak, még az Európai Unió beavatkozása nyomán sem".

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.