2008. július. 18. 12:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 18. 12:29 Világ

A pápa az anglikán egyházra és Kínára célozgatott

XVI. Benedek pápa szerint sorsdöntő válaszúthoz érkezett a keresztény felekezetek ökumenikus mozgalma.

A katolikus egyházfő ezt az ausztrál keresztény felekezetek vezetőivel Sydneyben tartott találkozón mondta, amelyen részt vettek a többi között az anglikán, a lutheránus és a metodista felekezetek képviselői is.

„Azt hiszem, egyet fognak érteni azzal, hogy az ökumenikus mozgalom sorsdöntő válaszúthoz érkezett” – mondta a pápa, aki szerint „állandóan fohászkodni kell Istenhez, hogy újítsa meg elménket” a keresztény egység keresésében.

A katolikus egyházfő nem fejtette ki részletesen véleményét, de vélhetően a 77 millió hívőt számláló anglikán közösségen (világunión) belüli válságra utalt, amely a homoszexuális és női püspökök felszentelése miatt bontakozott ki. A liberális és konzervatív papság vitája a szakadás szélére sodorta a homoszexualitását nyíltan vállaló Gene Robinson püspökké avatása 2003-ban.

Tovább mélyítette a válságot, amikor az angol anglikán egyház szinódusa július elején megszavazta, hogy a jövőben női püspökök is szolgálhatnak az egyházban. Emiatt a tradicionalista szárny az unióból való tömeges kivonulással fenyegetőzött, a Vatikán pedig tudatta, hogy ez a megbékélés újabb akadályát fogja jelenteni a két egyház között.

A pénteki találkozón a pápa hangsúlyozta, hogy a vallás alapvető joga mindenkinek, és nem szorítható földrajzi keretekbe. A pápa nyilvánvalóan olyan országoknak szánta intelmét, mint Kína, ahol az állam megpróbál kordában tartani egyes felekezeteket, s ahol a „hivatalos” katolikus egyház Peking közvetlen felügyelete és irányítása alatt működik.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.