Sólyom László Mahmúd Abbásszal tárgyalt Rámalláhban
Magyarország a társadalmi megbékélés elősegítésével, civil szerveződések bátorításával kíván az izraeli-palesztin viszály rendezéséhez hozzájárulni, nem pedig konkrét közvetítéssel - mondta Sólyom László köztársasági elnök szerdán azon a nemzetközi sajtóértekezleten, amelyet Rámalláhban tartott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel közösen, megbeszéléseiket követően.
Abbász és Sólyom Rámallahban © AP |
Sajtóértekezletén Sólyom a demokráciát támogató projektekre, az izraeli és palesztin tudósok együttes fórumának kialakítására és működtetésére, gyerekek közös táboroztatására utalt, mint amelyekkel Budapest a konfliktus rendezéséhez hozzá tud járulni. A palesztin elnök üdvözölte a magyar szerepvállalást, egyszersmind emlékeztetett arra, hogy harminc évvel ezelőtt Budapesten magyar kezdeményezésre jött létre az első izraeli-palesztin találkozó. A helyi sajtó érdeklődésére Sólyom László megerősítette, hogy Izraelnek mint minden államnak jogában áll az önvédelem, de ez csak a nemzetközi jog tiszteletben tartásával, a civil életek védelmével együtt lehetséges. Ez Magyarország és az Európai Unió álláspontja - mondta.
A palesztin elnök Izrael gázai fellépését az annapolisi folyamattal, a tárgyalásokkal ellentétesnek nevezte, de kijelentette: a tárgyalásoknak nincs alternatívája, csak előbb biztosítani kell a fegyvernyugvást. A mostani katonai akciók - mondta - csak a béke ellenségeinek érdekét szolgálják. A nyugalom helyreállítását célzó erőfeszítések között említette Abbász, hogy az amerikai külügyminiszter a nap folyamán közölte vele: megbízottat küld a diplomáciai erőfeszítésekben tevékeny Egyiptomba.
Sólyom László magyarországi látogatásra hívta meg Mahmúd Abbászt, aki - mint mondta - örömmel tesz eleget a meghívásnak egy közeli időpontban. A szentföldi látogatáson járó magyar köztársasági elnök szerda délután Ehud Olmert izraeli kormányfővel folytatott megbeszélésével zárta itteni találkozóinak sorozatát.