Az államfő két fordulóban - január 20-án és február 3-án - történő megválasztását bevezető kampányon ugyanis eluralkodott a már csak elvben belpolitikai, a 6,7 millió szavazásra jogosult szerbiai lakos és családja életéhez legföljebb áttételesen kapcsolódó téma: Koszovó.

Természetesen a kilenc elnökjelölt - akik közül egynek sincs reális esélye az első körben győzni - minden szépet és jót ígér a szavazóknak. Tejjel-mézzel folyó Kánaánt vizionál mindegyik, de csak tessék-lássék, és ezekre az ígéretekre nagyon kevesen figyelnek oda, hiszen az egy évvel korábbi - múlt év január 21-i - parlamenti választás előtt is hasonló ígéretek hangzottak el, s megvalósításukért a kormány felel, amely még egy éve sincs hatalmon.

Az államfőjelölteknek emelkedettebb témákról kellene beszélniük, távlatosabb, akár prófétai hevülettől sem mentes elképzeléseket felvázolni, ám szerb belpolitikai megfontolások és világhatalmi játszmák egyetlen lózungra zsugorították az összes elnökjelölt kampányát: Koszovót nem adjuk!

Hogy a szerb radikálisok alvezére, Tomislav Nikolic ezt tűzte zászlajára, az természetes. Igazából az az érdekes, hogy legfőbb ellenfele - nagy valószínűséggel kettőjük között fog eldőlni a küzdelem -, Boris Tadic jelenlegi államfő, a Demokrata Párt elnöke sem szabadulhat a témától, kénytelen gúzsba kötve táncolni.

Köszönhető ez elsősorban szövetségesének, a sokáig demokrataként elkönyvelt, ma már csak "nacionalista, nemzetieskedő" jelzővel emlegetett miniszterelnöknek. Vojislav Kostunica a kampányban többször is odáig ment, hogy kerek perec kijelentette: az EU-nak választania kell a koszovói szerepvállalás (az ENSZ-közigazgatás feladatainak átvétele) és Szerbia között. Kostunica ezzel párhuzamosan belföldre is üzent: az elnökválasztás első fordulójában az alpári modorával, közönségességével, korrupciógyanús üzleteivel elhíresült koalíciós társa, Velimir Ilic mögé állt. Nem azért, mert azt hiszi, hogy az tovább juthat, hanem hogy Tadicnak jelzést küldjön: ne vegye eleve adottnak a segítségét, amely nélkül - ebben minden közvéleménykutató egyetért - nem nyerhet.

Az egyfelől a nacionalista radikálisok és Milosevic-utód szocialisták, másfelől a valamilyen módon európai integrációban gondolkodók között lavírozó "népiesek" csak 13-15 százalékos támogatottságot élveznek, de nélkülük egyik tábor sem alakíthat kormányt, és nem adhat államfőt.

Hogy ne így legyen, s a brüsszeli és washingtoni politikusok által demokratikusnak, Európa-barátnak nevezett szerb politikusok szilárdabban állhassanak a lábukon, ahhoz nemzetközi segítség is kellett volna. De az nem érkezett meg, sőt az utóbbi időben minden, Szerbiát érő nemzetközi hatás ellenkező előjelű.

A szerb választó naponta azt olvassa az összes mértékadó újságban - a bulvárlapokról nem is beszélve -, hogy Koszovó egy-két-három hét, hónap múlva függetlenné válik. Az egyébként általános érvényűnek mondott elv - az államok szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása - erre az esetre nem érvényes, és történik mindez azért, mert Szerbia s a szerbek bűnösök, népirtást követtek el az albánok körében.

Ezért keményen megbüntették őket: hónapokon keresztül bombázták országukat. Értették is: a belgrádi parlamentet is lángba borító népi tiltakozással zavarták el az albánokat irtó, megalomániás Slobodan Milosevicet és rezsimjét.

Az akkori tüntetések első vonalaiban menetelők azonban ma értetlenül kérdezik: miért most, nyolc évvel később büntetnek bennünket, vágják le országunk egy részét? A válasz: a Koszovó lakosságának 90 százalékát adó albánok függetlenséget akarnak, ezt Washington és Nyugat-Európa helyesli, és punktum!

Hogy egy nagyobb (Milosevic vezérelte) népirtás nem ad felmentést egy kisebbre (2004-ben több mint ezer szerb templomot gyújtottak fel, házakat égettek porig, és százezernyi szerbet űztek el véres pogromokkal, a nemzetközi rendfenntartók tehetetlen asszisztálása mellett Koszovóból), az ma már nemzetközi értelemben nem érv, de a szerb átlagember gondol rá.

Ennél talán nagyobb zavart idéz elő a január 20-án választani indulók fejében az, hogy pár napja a háborús bűnökkel vádolt, máig nemzetközi körözés alatt álló, egyesek szerint terroristavezér, mások szerint szabadságharcos Hasim Thaqi - egyszer Ferihegyen feltartóztatták, de néhány külföldről érkezett telefonhívás nyomán gyorsan el is engedték - lett Koszovó miniszterelnöke. Az egyetlen, Hágában háborús bűnökért perbe fogott koszovói "nagy hal" Ramus Haradinaj volt kormányfő, akitől Joachim Rücker, az ENSZ-közigazgatás jelenlegi vezetője egy demonstratív, a szerbek számára arculcsapást jelentő búcsúvacsora után könnyek között vált el. Haradinaj a múlt év végén haza is térhetett, hogy utána visszavonuljon kényelmes, pártja koszovói választási kampányának levezényléséhez szükséges eszközökkel is felszerelt scheveningeni cellájába.

A szerb átlagpolgárok pedig, akik úgy érzik, hogy Európától és az Egyesült Államoktól folyamatosan csak pofonokat kapnak, nem biztos, hogy elegendő számban lesznek olyan felvilágosodottak, hogy egy "fényes európai jövőt" ígérő jelöltre adják szavazataikat az elnökválasztáson. Olyanra, aki közben Koszovó megtartására esküszik, mert ma Szerbiában mást nem tehet.