2007. szeptember. 26. 18:12 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 26. 18:10 Világ

Nem menetelhetnek Újvidéken a neonácik

Betiltotta az újvidéki rendőrség szerb neonácik felvonulását, amelyet október 7-én, Heinrich Himmler egykori SS-főnök születésnapján akartak megtartani a Vajdaság székhelyén.

A gyülekezési törvényre hivatkozó, már kedden meghozott döntést széles körű felháborodás előzte meg. Tiltakozott a feketeruhások tervezett vonulása ellen csaknem minden szerbiai párt, s felemelte szavát ellene a Zsidó Világkongresszus is. Az akciót kezdeményező Goran Davidovics, a Nemzeti Front nevű szervezet vezetője szerint menetelésükkel Szerbia egységét akarták elősegíteni. Mozgósítani kívánták az embereket Szerbia feldarabolása és általában "az autonomizmus, a szeparatizmus, a szektásság és a megosztás" minden formája ellen. Mint az ifjú neonáci vezető egy internetes oldalnak elmondta, hasonló felvonulásokat terveznek Belgrádban és az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában is. 

Davidovics neve két évvel ezelőtt vált széles körben ismertté, amikor követőivel berontott az újvidéki egyetem filozófiai karára, ahol éppen konferencia zajlott az újfasiszta veszélyről, s többek sebesülésével járó verekedést kezdeményezett. A bíróságtól nemzeti és vallási gyűlölet szításáért egy év börtönbüntetést kapott, de az ítélet még nem emelkedett jogerőre.

Az újfasiszták akciójának hatására kezdeményezte a vajdasági parlament, hogy a szövetségi parlament törvényben tiltson be minden olyan szervezkedést, amely fasiszta és nemzetiszocialista szellemiségű programra épül. A belgrádi törvényhozásban azonban egyelőre nem került napirendre a téma.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.