2007. szeptember. 19. 12:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 19. 12:39 Világ

Szávay Ágnes második meccsét is megnyerte Pekingben

A 600 ezer dollár összdíjazású Kínai Nyílt Teniszbajnokság nyolcaddöntőjében Pekingben a világranglistán 23. Szávay Ágnes 1 óra 50 perc alatt legyőzte a szlovák Dominika Cibulkovát.

Szávay Ágnes szervál. Nyerő széria
© AP
A 6. helyen kiemelt magyar versenyző szokásához híven rosszul kezdte a mérkőzést, s elveszítette első adogatását. A későbbiekben azonban többször is brékelte ellenfelét, aki szintén inkább Szávay adogató játékainál jeleskedett. Így a végén óriási harcban jutottak el a rövidítésig, amit a magyar lány magabiztosan 7:4 arányban megnyert.

A második játszma valamivel simább volt. Ugyan itt is voltak brékek, de Szávay Ágnes 4:4-nél ismét elnyerte Cibulkova szerváját, s a mérkőzésért adogathatott. Bár a világranglista 57. helyén rangsorolt szlovák versenyző mindent megtett az egyenlítésért, de 40 mindnél tovább nem jutott. Szávay a végén behúzta ezt a játékot is, megnyerve a meccset.

Innentől már csak igen nehéz mérkőzések állhatnak a magyar lány előtt, hiszen a következő fordulóban az a Szvetlana Kuznyecova vár rá a verseny első kiemeltjeként, aki New Havenben és a US Openen is búcsúztatta. Ha rajta sikerülne túljutni, akkor pedig nagy valószínűséggel Martina Hingis vagy a sérüléséből ezen a versenyen visszatért, nemrégiben még világelső, Amelie Mauresmo lenne az ellenfele.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.