Markó: fenn kell tartani a romániai magyarság egységét
Az Európai Parlamentben és a román törvényhozó testületben rengeteg a tennivaló a következő időszakban a romániai magyarság helyzetének javítása érdekében: az e közösségen belüli szolidaritás, egység és összefogás sorsa távlati kérdés, független attól, hogy nem jött létre a megállapodás a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés Lászlót támogató szervezetek között – fejtette ki Markó Béla, a szövetség elnöke szombaton Marosvásárhelyen.
A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén a politikus összegezte az elmúlt hetek eseményeinek tanulságait annak a tükrében, hogy két nappal korábban Kolozsváron nem jött létre a megegyezés a szövetség, illetve a református püspököt támogató szervezetek – Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Székely Nemzeti Tanács (SZNT), Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), Magyar Polgári Egyesület (MPE), Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) – között.
Markó kifejtette: az RMDSZ éppen ennek a hosszú távú egységnek a szellemében próbált minden eddiginél nagyobb nyitottságot tanúsítani a tárgyalásokon. Meggyőződése ugyanis, hogy a romániai magyar közösség érdekében csak távlati elképzelésekkel, koncepcióval lehet cselekedni. Úgy vélte, hogy a tárgyalópartnerek között nincs eltérés az alapvető célokat illetően, csak a megvalósítás politikai eszközeiben van nézetkülönbség.
A szónok a közös listával kapcsolatos egyezség meghiúsulásainak okait is boncolgatta. Úgy vélekedett, hogy Tőkés Lászlóra a tárgyalásokon "nagy nyomás" nehezedett támogatói részéről. Úgy fogalmazott, hogy míg Tőkés személye valóban nagy népszerűségnek örvend Erdélyben, a mögötte álló hat szervezet népszerűsége rendkívül csekély. Ettől függetlenül a szövetség elfogadta részvételüket a tárgyalásukon, magáévá téve a romániai magyarság pluralizmusának elvét. Hozzáfűzte: a tárgyalópartnerek szerinte nem csak a maguk álláspontját képviselték, hanem "kívülről jött vélemények" eredménye is az, ami történt.
A szövetség elnöke szerint a romániai magyarság nem nélkülözheti politikai képviseletét sem az önkormányzatokban, sem a román törvényhozásban, sem az Európai Parlamentben. Máskülönben nem lesz, aki sikeresen harcolhasson például a magyar nyelvű felsőoktatás, az egyetemi karok, a székelyföldi infrastruktúra, az erdélyi autópálya ügyéért, az egyházi ingatlanok teljes visszaszolgáltatásáért, a közbirtokossági erdőtulajdon védelméért, a magyarság érdekében felhasználandó költségvetési pénzek kikényszerítéséért. Brüsszelben is sok minden eldől a következő egy-másfél esztendőben, legyen szó a különböző európai alapokról vagy a gazdasági régiók átszervezéséről – mondta az RMDSZ elnöke.
Az összefogásnak tehát nagy a tétje – adta értésre Markó Béla, hangsúlyozva, hogy – a romániai magyarság egysége nem múlhat csupán egy-két ember politikai okosságán vagy szűklátókörűségén. Ez a közösség nem Markó Bélából és Tőkés Lászlóból, hanem másfél millió emberből áll – hangsúlyozta az elnök.