2007. március. 09. 14:39 Utolsó frissítés: 2007. március. 09. 14:29 Világ

Markó Béla az erdélyi magyarság összefogását sürgeti

A magyar nemzeti ünnep új értelmet nyer Románia európai uniós csatla-kozásával, most valóban elérhetővé vált a magyar nemzetegyesítés, de az erdélyi magyarságnak megfelelő összefogással meg kell még teremtenie legfőbb célkitűzését, az autonómia, vagyis az önálló döntéshozatal különböző formáit - ez a fő gondolata Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke március 15. alkalmából közzétett felhívásának.

A pénteken nyilvánosságra hozott dokumentumban Markó emlékeztetett: bárhol éljenek a világon, március 15. a magyarok számára mindig és mindenhol a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget jelenti. "Románia európai uniós csatlakozásával nemzeti ünnepünk is új értelmet nyer, ugyanis most valóban elérhetővé vált a hármas jelszó, a szabadság, az egyenlőség és testvériség, amelyekhez még hozzá kell tennünk a magyar
nemzetegyesítést, a határok nélküli magyar-magyar együttlétet is, mint immár megvalósítható célt" - áll a felhívásban.  
   
"Az erdélyi magyarság összefogására azonban ma nagyobb szükség van, mint valaha" - hangsúlyozza Markó, leszögezve: "Hiszen ha a szabadság elérhetővé is vált számunkra, a küzdelem folytatódik: még meg kell teremtenünk az erdélyi magyarság legfőbb célkitűzését, az autonómia, vagyis az önálló döntéshozatal különböző formáit, és ezt csakis egységesen valósíthatjuk meg". Március 15. ezért főként a nemzeti összefogás, a szolidaritás napja - olvasható a továbbiakban. Az RMDSZ elnöke szerint az elmúlt sok évtized ugyanis azt bizonyítja, hogy az erdélyi magyarok közösségi létének legalapvetőbb igazsága, megtartó ereje az egység. "Amit eddig elértünk, azt csak összefogással érhettük el, és ez a jövőben sem lesz másként". "Nagy, közös felelősségünk, hogy ez a nap minden magyar ember ünnepe maradjon, és ne engedjük, hogy ezt az ünnepet bárki is önös politikai célokra használja fel" - hívja fel a figyelmet felhívásában Markó Béla.
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.