2007. augusztus. 28. 18:36 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 28. 18:39 Világ

A legsúlyosabb körülmények között mentenek a magyar tűzoltók

Nehéz körülmények között végzik a mentést a magyar tűzoltók az erdőtüzek sújtotta görög Évia szigetén - közölte Jambrik Rudolf alezredes, a Görögországba vezényelt magyar tűzoltócsoport parancsnok-helyettese.

A magyar tűzoltók, miután megérkeztek a szigetre, föltankolták a gépjárműveket 8 tonna oltóvízzel, illetve üzemanyaggal és elindultak a Szeta nevű településre, amelynek 300 lakosát a fenyegető lángok miatt kitelepítették. Mint Jambrik Rudolf, a magyar tűzoltó csoport parancsnok-helyettese elmondta, bevetésük előtt négy repülőgép és egy helikopter végezte a tűzoltást a faluban.
 
A magyar tűzoltóegység számára szokatlan terepen kell dolgoznia, ahol magaslatok, tagolt dombok között vannak a házak. A görög hatóságok előre közölték velük, hogy arra a területre küldik őket, ahol a legrosszabb körülmények várják őket. A tűz nagy kiterjedésű, közben a szél kitartóan fúj, felhő nincs az égen, de füst borítja az egész környéket, amely csak fokozza a 35-38 fokos kánikulai hőséget. A szetai mentésben a magyarok mellett egyelőre görög tűzoltók, valamint orosz repülőgépek vesznek részt, de Jambrik alezredes szerint várható még olasz és spanyol egységek csatlakozása is. Áldozatokról nincsenek hiteles információik - mondta végezetül a magyar tűzoltók parancsnok-helyettese.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.