A cseh kormányfőnek újságíró-fóbiája van
„Nyilvántartja” a róla nem korrektül író újságírókat Mirek Topolánek cseh miniszterelnök.
Az 51 éves politikus, akinek zavaros magánélete és durva kijelentései immár egy éve a cseh média gyakori és kedvenc témája, a napokban került újra a sajtó érdeklődésének a középpontjában, miután egy interjúban arra az érvelésre, hogy a közvéleménynek joga van megismerni vezető politikusok magánéletét, tömören azt válaszolta: „A közvélemény le van szarva.”
Topolánek most azt állítja, hogy ez a mondat az interjú befejezése utáni magánbeszélgetésben hangzott el, s így a Reflex című hetilap szerkesztője annak közlésével megsértette az etikai szabályokat. „Ez a beszélgetés befejezése után, nem közlés céljából hangzott el. Létezik valami olyasmi, mint a vállalkozói etika, amelynek írott és íratlan szabályai vannak. És létezik valami olyasmi is, amit újságírói etikának tartanak. Ebben az esetben azonban mindent megsértettek” – jelentette ki a Mladá Fronta Dnes magazinjában a miniszterelnök.
Topolánek pártja, a jobboldali Polgári Demokratikus Párt tavaly júniusban megnyerte a parlamenti választásokat. A választás után néhány nappal derült ki, hogy Topolánek intim viszonyt ápol pártja egyik vezetőjével és a képviselőház alelnökével, a 36 éves Lucie Talmanovával. Topolánek ezután elhagyta feleségét és három gyermekét, s Talmanovához költözött, aki nemrégiben fiút szült neki. Bár a politikus szeretne elválni, felesége ebbe nem hajlandó beleegyezni. A média állandó érdeklődését a szerelmi háromszög iránt a miniszterelnök nagyon nehezen viseli, és már számos konfliktusa volt újságírókkal. Néhány esetben a parlamentben is annyira kihozták sodrából az ellenzék interpellációi, hogy durva kifejezésekkel, illetve gesztusokkal élt.
A kormányfő azt állítja: mindenki másképpen beszél hivatalosan, s másképpen a magánszférában, s a provokációknak néha nehéz ellenállni. „A médiai egy faragatlan fickót csinált belőlem, s ezzel már nemigen tudok mit kezdeni” - jegyezte meg a politikus, elismerve: egyáltalán nincs jó viszonyban az újságírókkal és a médiával általában.