A verespataki bánya engedélye ellen szól a Soros Alapítvány
A verespataki aranybánya engedélyeztetési folyamatának a leállítását és a tervvel kapcsolatos "visszaélések" megakadályozását kéri a romániai Soros Alapítvány.
A Mediafax román hírügynökség által ismertetett közleményben a szervezet vezetősége aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a romániai Fehér megyei tanács érvényes bírói döntést tudatosan figyelmen kívül hagyva, harmadszor is kiállította a beruházást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vállalat nevére a projekt jóváhagyási folyamatához szükséges településrendezési engedélyt.
Korábban már a gyulafehérvári és a kolozsvári törvényszék is érvénytelenítette ezt az iratot, de hétfőn a romániai önkormányzat vezetője, Ion Dumitrel bejelentette: az általa vezetett tanács újabb engedélyt bocsátott ki az RMGC-nek.
A Soros Alapítvány szerint a beruházás környezeti hatástanulmányának megvitatását nem folytathatja a romániai
környezetvédelmi minisztérium vezetése alatt álló szakértői testület, mivel ezzel az újabb engedéllyel sem teljesülnek a folyamat folytatásához szükséges törvényes előírások. Az alapítvány szerint ugyanis nem lehet ugyanarra a beruházásra településrendezési engedélyt kapni olyan változatlan feltételek mellett, amelyek a korábbi irat bíróság általi érvénytelenítéséhez vezetett.
A szervezet kéri a kormánymegbízott szerepét betöltő Fehér megyei prefektustól, a miniszterelnöktől, a környezetvédelmi minisztertől és a legfőbb ügyészségtől, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a verespataki aranybányatervvel kapcsolatos "visszaélések" megakadályozásáért. A szaktárcától és a szakértői bizottságtól azt is kérik, hogy állítsák le a terv engedélyeztetési folyamatát.
Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter a második településrendezési engedély érvénytelenítése után úgy nyilatkozott, hogy felfüggesztik a jóváhagyási folyamatot, amíg az RMGC nem tud érvényes engedélyt felmutatni. Ezt azonban hivatalosan sem a minisztérium, sem a szakértői bizottság nem jelentette be.