2007. július. 16. 18:52 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 16. 18:52 Világ

A Hamász vezető bocsánatot kér a gázai "hibákért"

Bocsánatot kért hétfőn Háled Mesaal, a Hamász politikai vezetője azokért a "hibákért", amelyeket a radikális palesztin mozgalom a Gázai övezet ellenőrzésének erőszakos átvétele során elkövetett.

"Nem tagadom, hogy követtünk el hibákat. Ezek csekély jelentőségű, egyéni hibák voltak, amelyek nem tükrözik a Hamász politikáját" - jelentette ki a szíriai száműzetésben élő politikus egy iszlám konferencián tartott beszédében a katari fővárosban.

"Ami történt, Allahra esküszöm, borzasztó volt számunkra. Olyan ez, mint egy keserű tabletta, amelyet kénytelenek voltunk lenyelni" - tette hozzá Mesaal, de részletekre vagy konkrét példákra nem tért ki. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi válság egyetlen megoldása a párbeszéd lenne, ám ezt véleménye szerint a másik fél, azaz a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom elutasítja.

A Hamász a Fatahhal vívott több napos belharc után, június közepén vette át a hatalmat a Gázai övezetben. Abbász ezt követően feloszlatta a két rivális szervezet megállapodásán alapuló palesztin egységkormányt, és szükségkormányt hozott létre, amelyet a Hamász nem hajlandó elismerni.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?