2007. július. 12. 08:27 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 12. 08:32 Világ

Vonatbaleset Athénban - legalább negyven sérült

Összeütközött egymással egy személyvonat és egy tehervonat csütörtök reggel a görög fővárosban, a balesetben legalább negyvenen könnyebben megsérültek.

Athén központjába tartó, ingázókkal teli vonat ütközött egy Korinthoszból érkező tehervonattal Neraciotisza állomás közelében, Athén egyik északi elővárosában.

A tájékoztatás szerint több sérült állapota súlyos. Az utasokat kimenekítették az egyelőre ismeretlen okból bekövetkezett baleset helyszínéről.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.