2007. július. 06. 15:49 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 06. 15:42 Világ

Elfogadták a szélsőségesség elleni törvényt Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza elfogadta pénteken, tavaszi ülésszaka utolsó napján a szélsőségesség elleni küzdelem fokozását célzó törvényt, amely éles bírálatot váltott ki a sajtó, a civil szervezetek és az ellenzék körében.

Támogatói azt mondják, hogy a törvény a nacionalizmus és aszkinhedek tevékenységének visszaszorítását célozza. A politikai ellenzék azonban attól tart, hogy a közelgő parlamenti és elnökválasztás előtt a vele való leszámolásra használhatja fel a hatalom. A törvény pontosítja a huliganizmus minősítést, illetve részletesebben meghatározza a szélsőségesség fogalmát. A szélsőséges cselekménynek kategóriájába sorolja a huliganizmust, a tömeges rendbontást és a vandalizmust.

A huliganizmust olyan súlyos közrendbontásként határozza meg, amelyet nemzeti, vallási, ideológiai, politikai és faji alapú gyűlöletből vagy ellenségeskedésből, illetve valamilyen társadalmi csoport elleni gyűlölettől vagy ellenségeskedéstől vezéreltetve követnek el. Ezért kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztés jár. Ezertől százezer rubelig terjedő pénzbírság kilátásba helyezésével a törvény kimondja, hogy Oroszországban tilos szélsőséges beállítottságú műveket előállítani, tárolni és terjeszteni tömeges méretben. E törvény már közepes súlyosságú bűncselekmények esetében is lehetővé teszi a telefonbeszélgetések lehallgatását, ugyanakkor megtiltja a nyomozó hatóságoknak, hogy a szélsőségességgel gyanúsítottakat törvényellenes cselekedetekre bujtsa fel.  
   
Az orosz sajtó botrányosnak tartja a törvényt. A Vremja Novosztyi című napilap a napokban azt írta az általa "Oroszország ellenségeiről" nevezett törvénytervezetről, hogy az tágabb lehetőségeket nyújt az igazságügyi szerveknek a nacionalizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelemben, "de sajnálatos módon a hatalom politikai ellenzékével" szemben is. A Novije Izvesztyija szerint a törvényhozók olyannyira kiszélesítették a szélsőségesség fogalmát, hogy most már nem csak a fasisztákat, terroristákat és vallási fanatikusokat lehet ebbe a kategóriába besorolni, hanem "azokat is, akik például a gazdagság igazságtalan felosztásáról beszélnek, vagy korrupcióval vádolnak csinovnyikokat".
   
Jogvédők arra figyelmeztetnek, hogy e törvény alapján akár tömeges rendbontásnak lehet minősíteni a Másik Oroszország ellenzéki mozgalom által szervezett utcai felvonulásokat, illetve szélsőségességnek bármilyen bírálatot, amely éles szavakkal ostorozza a hatalmat. Még a Kremlhez közel álló, afféle félellenzéki Igazságos Oroszországért nevű párt is veszélyesnek tartja a törvényt az oroszországi demokrácia fejlődésének szempontjából. A párt szerint negatívan befolyásolja a polgári jogok és szabadságok helyzetét.
 
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.